Rick Riordan

A vörös piramis - Kane krónikák 1. puha (új kiadás)

Percy Jackson alkotója új kalandra hív! Anyjuk halála óta Carter és Sadie szinte idegenek egymásnak. Sadie a nagyszüleivel élt Londonban, a bátyja pedig beutazta a világot apjukkal, a zseniális egyiptológussal. Egy éjjel dr. Kane „kísérletezni” viszi a testvéreket a British Museumba, hátha helyre tudja hozni a család dolgait. Terve azonban félresikerül. A világra szabadítja Széthet, az egyiptomi istent, aki fogságba ejti őt, a gyerekeknek pedig menekülniük kell, hogy egyáltalán életben maradhassanak. Az egyiptomi istenek ébredezni kezdenek. Ráadásul Széth – mind közül a legrosszabb – kipécézte magának a Kane családot. Hogy megállítsák, a testvérek életveszélyes kalandra indulnak a világ körül, melynek során sötét titkokra derül fény. „A fiatal és idosebb Riordan-rajongók is falni fogják ezt az új könyvet. A vörös piramis még a Percy Jackson-könyveknél is jobb, mélyebb és érzelmekben gazdagabb.” – New York Times „Azért is szeretem ezt a könyvet, mert rengeteget tanulhatunk belole az egyiptomiakról. Riordan mindennek alaposan utánajárt, és mindezt a tudást rendkívül izgalmasan és szórakoztatóan adja át az olvasóknak." – Vine Voice, amazon.com Vajon hogyan boldogul a testvérpár az egyiptomi istenek és mágusok között? És milyen szálak fűzik őket a fáraók kora óta létező titkos rendhez? – Olvasd el! 12 éves kortól ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 536
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 552 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-38
EAN 9789635616800
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Négy kisregény: Sörgyári capriccio - Szigorúan ellenőrzött vonatok - Táncórák idősebbeknek és haladóknak - Bambini di Praga 1947
-9%
Bohumil Hrabal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A beszélő köntös - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,39 €
LIANA - A dzsungel fogva tart
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Adrian Mole újabb kínszenvedései (új kiadás)
-8%
Sue Townsend
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Doktor Bubó (7. kiadás)
-8%
Romhányi József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Sherlock Bones és a fáraó maszkja - Zseblámpás Könyvek
-8%
Tim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Romeo és Júlia - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
Ne félj! - Az iskolai zaklatás NEM JÁTÉK! (éldekorált)
-8%
Farkas Anett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €

Korábban megtekintett: