LÜK

Már hatig számolok - Játékos ismerkedés a számok világával 5-7 éveseknek - miniLÜK

Játékos ismerkedés a számok világával. A füzetben játékos feladatok találhatók, melyek segítik a számfogalmakhoz kötődő készségek és ismeretek kialakítását és megszilárdulását. A feladatok nehézségi foka igen különböző, ezért a több - kevesebb fogalmával ismerkedő gyerekek épp úgy találnak benne fejtörőket, mint azok, aki már a számképek, a számjegyek vagy éppen már a műveletek birodalmával barátkoznak. A logikai gyakorlatok egyike sem lép túl a hatos számkörön. Tehát a füzet feladatai nem rónak túlzott követelményeket arra a gyermekre sem, aki eleinte csupán a viszonylag legegyszerűbb fejtörők megoldására képes. Sőt, néhány hét vagy hónap múltán örömmel fedezheti fel, hogy a kezdetben érthetetlennek tűnő oldalak a siker örömét adó játékká szelídülnek. Így a kisgyermek maga is tapasztalhatja, milyen sokat fejlődhet, ha a füzetet időről időre előveszi. A füzetet miniLÜK oksostáblával használjuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Móra Könyvkiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 24
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 84 g
Méretek (Sz-M-H) 140-260-3
EAN 9789636574161
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legelső készletem - Karácsony §K
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Repülő angyalok
-11%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Torzonborz megjavul (6. kiadás)
-11%
Otfried Preussler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Sajógömör
-11%
Gömöri Kovács István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,34 €
Már 5 éves vagyok
-11%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
Fényes telehold van
-11%
Fazekas Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
4,94 €
Gumis lapozó - Dinoszauruszok
-11%
Rusznák György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Berci nem megy el idegenekkel - Barátom, Berci 13.
-11%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,48 €

Korábban megtekintett: