Stefan Zweig

Sakknovella - Helikon Zsebkönyvek 19. (új kiadás)

Az osztrák Stefan Zweig (1881-1942) is azon nagy, humanista írók közé tartozik, akiknek a műveit a német nácik olyan veszélyesnek ítélték, hogy nemcsak betiltották, de rögtönzött máglyákon el is égették azokat. Mi sem bizonyítja jobban Zweig írásainak értékét, mint az, hogy könyveit ,,a német szellemet mérgező” termékekként vetették máglyára, többek között Heinrich Heine, Franz Werfel, Erich Maria Remarque, Heinrich Mann és Eric Kästner műveinek társaságában. Zweiget mélyen lesújtotta az ellene és eszmetársai ellen folytatott német gyűlöletkampány, és a fasizmus fenyegetése elől 1933-ban előbb Londonba, majd 1939-ben Brazíliába emigráló író a nácik kezdeti háborús sikerei miatti elkeseredésében 1942 februárjában öngyilkosságot követett el. A halála előtti évben, 1941-ben született meg az egyik legismertebb, már Brazíliában írt műve, a Sakknovella, amelynek főhőse – dr. B., egy letartóztatott ügyvéd – a Gestapo börtönében, egy, a vallatóitól elcsent könyvből tanulja meg a sakkjáték stratégiáját. A sors úgy hozza, hogy szabadulása után dr. B.-nek az akkori sakkvilágbajnokkal szemben kell bizonyítania tudását. Az ügyvéd és a világbajnok drámai feszültségű összecsapásának történetét Fónagy Iván klasszikus fordításában kínáljuk az olvasóknak.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 100
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 95 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-10
EAN 9789634797784
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az Uránia-ház
-10%
Stacey Halls
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Akiktől más lett a világ 2. - Magyar találmányok, felfedezések és újítások
-10%
Csiffáry Gabriella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Abigél - Zsebkönyv formátum
-10%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Bogyó és Babóca hónapok meséi (2. kiadás)
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Szimat naplója - A Cicakölyök színre lép - Szimat-sorozat 4.
-10%
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A repülő osztály (22. kiadás)
-10%
Erich Kastner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Ahány király, annyi mese
-10%
Simon Réka Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €
Királynőáldozat
-10%
Steffen Kopetzky
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €

Korábban megtekintett: