Papp Gergő - Pimaszúr

A nagy Cyla-sztori

„Kajdi Csaba János, az ismert modellügynök és rajongott influenszer, Annamária és György második fiúgyermeke 1974. augusztus 31-én született Budapest IX. kerületében… Na, ez nem egy ilyen életrajzi könyv lesz. Nem a nagy múltidézős, visszaemlékezős nagy monológok áradata, hanem nagyon is a jelen, persze minden fontos életrajzi eseménnyel átszőve, egy sülve-főve együttlevős, kísérős, követős, belebújós feltérképezés. Egyfajta road movie, illetve esetünkben inkább road book. Napokat és heteket töltünk együtt itthoni fontos állomásokon és meghatározó külföldi helyszíneken. Például Pesten és Budán, Párizsban és a tervek szerint Nizzában. A könyv megírásának idejére – ahogy azt a korábbi tévésorozatban másokkal is megtette egy-egy napra – Pimaszúr beléköltözik. Eléggé izgalmas vállalkozás mindkettőnknek. Nyaralunk, bulizunk, főzünk, utazunk. Mindvégig sztorizunk, együtt sírunk és együtt nevetünk, mert közben folyamatosan felidézzük a legfontosabb eseményeket, helyszíneket, barátokat és szerelmeket, élményeket, érzéseket, balhékat, kudarcokat és sikereket. És közben nem fogom véka alá rejteni, milyennek látom én őt – a sokszor kicsit sem könnyű, végtelenül érzékeny és intelligens palit – ennyire testközelből. Miközben persze iszonyú hálás is vagyok, hogy ennyi mindent megtudhatok és elmesélhetek róla. Mindent, amitől az egyébként vérprofi és olykor kőkemény üzletember Kajdi Csabából mára az ország imádott vagy épp gyakorta támadott Cylája lett. Arany-drága Követő-rajongó! Kövessetek most minket ezen az olykor felkavaró, de összességében mégis roppant szórakoztató élettörténeti és lelki utazáson. Vagy ha nem, hát TAKA!” Papp Gergő – Pimaszúr

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 324
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 698 g
Méretek (Sz-M-H) 144-223-27
EAN 9789634797425
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

KARÁCSONYI CSODA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
Imádom a macskákat - Inspiráló idézetek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
Betűbe zárva. Napló. - I. és II. kötet - 1948-1964 és 1965-1979
-9%
Márai Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,81 €
A teljes napló 1943-1944 (új kiadás)
-9%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €