Náray Tamás

Zarah (3. kiadás)

Zarah Winter szerető családba, fényűző körülmények és csodás műkincsek közé született, és egy tökéletes világban ennek megfelelő élet is várt volna rá. Ám hamar meg kell tanulnia, hogy az 1930-as évek Németországában mindennek épp az ellenkezője igaz. De hiába veszik el tőle a családját, az otthonát, a hazáját, sőt még a nevét is, Zarah mindvégig kitart. A legreménytelenebb helyzetekben is hű marad önmagához és szerettei emlékéhez, akikkel élete végén egy különös véletlen folytán közelebbi kapcsolatba kerül, mint Zarah valaha is remélte volna. Náray Tamás regénye egy történelmi korszakokon, generációkon és országhatárokon átívelő, mozgalmas családtörténet, ami egy kivételes asszony sorsán keresztül mesél a huszadik századról, szerelemről, árulásról, sikerekről, kudarcokról és a boldogság áráról, amelyet így vagy úgy, de mindenkinek meg kell fizetnie. A Zarah-trilógia kötetei: Zarah Zarah öröksége Zarah álma

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 560
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 524 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-34
EAN 9789634339106
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Karácsonyi kutyulás (éldekorált)
-11%
Lucy Mitchell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
München és Bajország /Berlitz barangoló
-11%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,46 €
Mary Westmacott: Az óriás kenyere
-11%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,55 €
The Witcher hivatalos szakácskönyv - Laktató ételek, finom fogások és kulináris kalandozások a Vaják világában
-11%
Anita Sarna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
32,09 €
Egy év az erdőben
-11%
Emilia Dziubak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Aranyalma, zsák zsizsik - Vicces ábécé
-11%
Lackfi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
 Ragadozó madarak - Természetbarátok zsebkönyve
-11%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,10 €
HYDE TANÁR ÚR MEGKERGÜL
-76%
SAM WATKINS
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
1,60 €