Kaiser Ottó

Árpád-kori templomok

A magyar történelem emblematikus korszakába visz el minket a múltunk és jelenünk csodáit fényképezőgépével évtizedek óta megörökítő Kaiser Ottó fotográfus, aki új albumában az Árpád-kor templomait mutatja be az olvasóknak. Az első uralkodódinasztiánk három évszázada alatt emelt szakrális épületeken keresztül betekinthetünk az államalapítás évtizedeibe, a középkori kultúra virágzásába és a tatárjárás utáni újraépítésbe. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett fotóművész 100 templomot mutat be Magyarország jelenlegi határain innen és túl, amelyek tanúi voltak az ezer éves magyar történelem diadalainak és tragédiáinak, és a mai napig hirdetik elődeink áldozatos munkáját, kreativitását.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 304
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1870 g
Méretek (Sz-M-H) 222-295-30
EAN 9789635821563
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Országházi zsebkönyv
-8%
Lukács András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Biciklizős dalok - Dalok óvodásoknak és kisiskolásoknak (új kiadás)
-8%
Gryllus Vilmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
(g)ÉNkutatás - Lelki wellness tudományosan és szórakoztatóan
-8%
Betty Zsoldos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Nem ígértem rózsakertet - Trubadúr Zsebkönyvek 30.
-8%
Joanne Greenberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Idegen világok - A kozmikus bolygóvadászat új tudománya
-8%
Lisa Kaltenegger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Elakadva negyven felett - Hogyan jussunk ki a csapdákból és találjunk vissza önmagunkhoz az élet második felében
-8%
Gedő Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Mondd ki szépen
Montágh Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
Kiki bilije
-8%
Esther Van Den Berg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €

Korábban megtekintett: