Brandon Webb

Totál fókusz - Hogyan hozzunk jobb döntéseket stresszes helyzetekben?

Mit tehet az ember a munkahelyén, ha egyszer csak úgy tűnik, mintha egyszerre tucatnyi válság szakadna a nyakába? Csak egy kihívásra összpontosít, vagy megpróbál minden tüzet eloltani? Hogyan dönti el, mi számít igazán? Képes lesz határozottan cselekedni? Amikor az amerikai haditengerészet SEAL-mesterlövésze, Brandon Webb szerencsét próbált az üzleti életben, kapott néhány kemény pofont a sorstól. Sok millió dollárt veszített, és komoly válságba került az élete. E kudarc nyomán rájött, hogy a sikeres vállalkozóknak pont arra a tudásra van szükségük, amelyet ő már elsajátított: a teljes összpontosításra! Ez segít akkor is, ha az üzleti életben, a munkahelyünkön, vagy sajnos a magánéletünkben minden előzetes figyelmeztetés nélkül összeomlik mindaz, amit nagy gonddal felépítettünk. Webb az új vállalatát már a kommandós elveket figyelembe véve hozta létre. A sors így is tartogatott még néhány kellemetlen meglepetést, ám ezeket most már könnyedén elhárította, és a cégének az értéke ma már meghaladja a százmillió dollárt. Elsajátíthatjuk az abszolút összpontosítás kőkemény és hatékony módszereit. A szerző megtanít az éberségre, a fenyegetések felismerésére és elszánt leküzdésére. Igazi különlegesség, hogy minden fejezet végén megismerhetjük Webb egy-egy sikeres, milliomos barátját. Olyan személyiségeket, akik példájából mi magunk is sokat tanulhatunk. Webb könyvei többször is felkerültek a New York Times sikerlistáira. Rendszeresen fellép az amerikai televízió műsoraiban és ma már a legismertebb médiaszemélyiségek közé tartozik. John David Mann – számos könyves díjjal kitüntetett szerzőtárs – segítségével készült.

Nyelv magyar
Kiadó Trivium Kiadó Ker. És Szolg. Bt.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 292
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 130-200-0
EAN 9786155732942
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

E-mailek nélküli világ - Hatékony együttműködés, fókuszált figyelem zavaró tényezők nélkül
-10%
Cal Newport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
Szabadulás a sztorifóbiából
-10%
Györffy Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
Nincs harag - Érzelmi intelligencia és kommunikáció a munkahelyen
-10%
Liz Fosslien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Titkos hírnév - Személyes márkaépítés introvertáltként
-10%
László Móni
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Katalizátor - Hogyan változtathatjuk meg mások gondolkodását?
-10%
Jonah Berger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
KAIZEN TM stratégia - A működési teljesítmény mérése és megerősítése az áramlás, szinkronizálás és kiegyenlítés (FSL TM) értékelésével
-10%
Imai Maszaaki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
A sikerfeletti ember - Az életközépi válság kihívása: a sikertől a kiteljesedésig
-10%
Balogh Ottó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Bármire készen - GTD - 52 alapelv a hatékonyság növeléséhez
-10%
David Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €