Laura Lindstedt

Barátom, Natalia

„Annyira beleéltem magam, hogy kezdtem azt hinni, hogy a szexhez való jogot az ENSZ által kihirdetett, az emberi jogok egyetemes nyilatkozata is TRANSZPARENS módon rögzíti. Akkor hát miért ne járulnék hozzá a magam szerény módján a közöshöz? Miért ne segítenék a szükséget szenvedő férfin, és egyúttal magamon is? A férfi elmondása szerint mindent megtett azért, hogy a felesége számára barát és szerető is legyen egyszerre. Szerzett bébiszittert, kiporolta a szőnyeget, vett egy doboz bonbont, foglalt egy meglepetésutazást. De a drágalátos felesége a kritikus pillanatban rendre hátat fordított neki, és elsáncolta magát a gyerekei mögé, mesélte a férfi, és belém dugta az ujját. Miután hancúroztunk és egy kicsit aludtunk is, felkeltem az ágyból. Megéheztem és dühbe gurultam. Kimerített a TITOK, ami már nem valamiféle karácsonyi meglepetés volt, mivel a saját OTTHONOMBAN voltam fogoly, a saját várakozásomban, az állandó készültségben, és végre kezdtem felfogni ezt.” Natalia felkeres egy terapeutát, hogy segítsen megoldani a szexuális problémáit. A pszichológus saját módszerét alkalmazza a nőn, akinek megadott szempontok szerint hétről hétre írnia kell egy rövidebb-hosszabb szöveget, majd az ülések alkalmával fel kell azt olvasnia. Natalia egyre inkább levetkőzi a gátlásait, és élvezni kezdi a terápiát – talán túlságosan is? Laura Lindstedt könyve elemeire bontja és újraértelmezi a ma népszerű autofikció műfaját: annak minden eszközét mesterien használva zsákutcába futtatja a kulturális utalásokkal teli elbeszélést. A regény egyszerre humorral teli intellektuális játék, a művészet ünneplése és feminista irodalom, mely a nehezen megragadható hatalmi viszonyokról szól, többek között arról, hogy az nem válik kiszolgáltatottá, akinek lehetősége van elmondani a történetét. A szerző korábbi kötete: Oneiron – Finlandia-díjas regény

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 216
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 288 g
Méretek (Sz-M-H) 115-185-22
EAN 9789635092796
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nicolas Cage - Hollywood nyughatatlan csillaga
-9%
Keith Phipps
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,43 €
Előre a jövőbe - Egy optimista gondolatai a mulandóságról
-10%
Michael J. Fox
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Divatmajom a ketrecben
-9%
Herczeg Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Az igazi Berlusconi - Az ember  - a  vállalkozó - a politikus
-9%
Eric Jozsef
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A Nelson-elv
-9%
Kocsis András Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Határon innen, határon túl - Egy áttelepített komáromi család sorsa a 20. században
-11%
Bakonyi István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
8,90 €
Max Verstappen - belső íven a világbajnok nyomában
-9%
James Gray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Egy nagyon angolos botrány
-9%
John Preston
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €