Esterházy Miklós

Az Öreghegy meséi

A teknősbéka a tóban dinoszaurusz lesz, a csiga a talpfára érve mozdonyként zakatol, egy fiatal és vézna olívafa, nyakán az A. C. Milan csapatának sáljával becsönget a kertkapun, a szú pedig átrágta már magát a portugál grammatikán – néhány teljesen természetes esemény az Öreghegyen. Esterházy Miklós történetei révén mi is eljutunk az Öreghegyre, megismerjük az itt élőket mind a négy évszakban, és választ kapunk arra a kérdésre is: mi történik, amikor egyszerre ketten kívánnak, ugyanazt a hullócsillagot figyelve. A lírai karakterű történetfüzér mintha Lázár Ervin varázslatos világát idézné: mesék és parabolák gyerekeknek és olyan felnőtteknek, akik nem felejtették el teljesen, hogy ők is voltak, ők is lehettek gyerekek. A könyvet a szerző rajzai teszik teljessé. „Régóta tudom, hogy egy mesemondónak hatalmában áll megváltoztatni a világot. És amióta elolvastam ezt a könyvet, azt is tudom, hogy a világ megint jobb lett egy kicsit, mert Esterházy Miklós személyében új mesemondó született. Ráérős, szemlélődő, öreghegyi titkokat fürkésző meséi létezésünk mélységeihez visznek közelebb, hogy mi magunk is igazabb emberekké válhassunk.” - Boldizsár Ildikó

Nyelv magyar
Kiadó Magvető Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 88
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 258 g
Méretek (Sz-M-H) 163-188-11
EAN 9789631425451
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tanoda - Gyakorlófeladatok elsősöknek 2.
-9%
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Róma császára
-9%
Mary Beard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
Pizsamaparti Babarókáéknál - Társasjáték
-9%
Győri Hanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Minecraft - A hajóroncs
-9%
C. B. Lee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Bori síel - Barátnőm, Bori 20.
-9%
Eva Wenzel-Bürger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,55 €
Grimm nővérek - A mesedetektívek
-9%
Michael Buckley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €
Mire való ez a gomb? - Önéletrajz (új kiadás)
-9%
Bruce Dickinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Egy mopsz naplója - Kutyapara - Egy mopsz naplója-sorozat 5. rész
-9%
Kyla May
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €