Mark Haddon

A KUTYA KÜLÖNÖS ESETE AZ ÉJSZAKÁBAN

A tizenötéves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg. Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát, s könyve izgalmas és megható olvasmány lehet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az angliai Oxfordban élő Mark Haddon tizenöt gyerekkönyv szerzője, emellett illusztrátor és forgatókönyvíró. A kutya különös esete az éjszakában első felnőtteknek (is) szóló könyve, amely az elmúlt időszak egyik legnagyobb világsikere, és Angliában megkapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2004
EAN 9789630775632
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Agykontroll - Új kiadás
-8%
José Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A Pénteki Pavilon könyvesbolt - Tavaszi találkozások
-8%
Natori Szavako
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Földünk csodái
-8%
Ana Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-8%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A csillagok ára - Egy Michelin-csillagos séf története
-8%
Palágyi Eszter - Gastro Gaga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Berci a lovagvárban - Barátom, Berci 28.
-8%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Az égi hivatalnok áldása 2.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Ismeretlen érzelmek hatásai a kapcsolatainkra - A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság következményei és gyógyítása a párkapcsolatban és a családban
-8%
Dr. Jonice Webb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €

Korábban megtekintett: