Maurice LeBlanc

Arsene Lupin utolsó szerelme

1921 decembere. Miközben Arsene Lupin egy észak-párizsi negyedben szegény gyermekek oktatásának szenteli idejét, „eredeti” hivatásáról sem feledkezhet meg. Egy titokzatos csoport Lupin dédapja, Napóleon egykori tábornoka könyvét akarja ellopni - egy könyvet, amely nemzetközi válságot okozhat. A felkészült rablóbanda bármire képes célja elérése érdekében - még arra is, hogy veszélybe sodorja Cora de Lerne, a híres gavallér betörő első, egyben utolsó szerelmének életét. Maurice Leblanc Arsene Lupin utolsó kalandjait 1936-ban kezdte írni, a publikálásig azonban hetvenöt évet kellett várni; a szerző stroke-ját, majd 1941-es hirtelen halálát követően az Arsene Lupin utolsó szerelmét egy nagy bézs vászonmappában „felejtették”. Ármánykodás, hamis nyomok, szerelem és szenvedély - a Lupin-kalandok minden jól ismert jegye megjelenik ebben a fordulatokkal teli történetben, amely ezúttal a nemzetközi kémjátszmák világába viszi el Arsene Lupint és az olvasókat.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Cartaphilus Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 304
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 278 g
Méretek (Sz-M-H) 130-198-24
EAN 9789632668109
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Minden apró esőcsepp (élfestett)
-11%
Mia Sheridan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Idegen tollak - Babits-gyilkosságok III.
-11%
N. Nagy Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
A bosszú angyala - Világsikerek
-11%
Douglas Preston
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
The Housemaid - A téboly otthona - Millie Calloway-sorozat 1. (filmes borítóval)
-11%
Freida McFadden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
Minnesota - Skandináv krimik
-13%
Jo Nesbo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,10 €
A Da Vinci-kód (új kiadás)
-11%
Dan Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Obscuritas - Rekke + Vargas 1.
-11%
David Lagercrantz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Őrült folyó - Thriller mesterei
-11%
John Sandford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €

Korábban megtekintett: