Steve Brusatte

A dinoszauruszok tündöklése és bukása - Egy letűnt világ újraírt története

Hatvanhatmillió évvel ezelőtt a Föld legfélelmetesebb élőlényei, a dinoszauruszok örökre eltűntek. Mind a mai napig bolygónk nagy rejtélyei közé tartoznak. A fiatal amerikai paleontológus, Steve Brusatte, szakterületének kiemelkedő egyénisége ebben a könyvében izgalmasan és olvasmányosan meséli el meglepő és új megvilágításba helyezett történetüket. Föleleveníti a dinoszauruszok fejlődésének csúcspontjait, amikor sok száz fajuk létezett, majd megjelentek a mai madarak ősei, a szárnyakat viselő, tollas dinoszauruszok. Aztán feltehetőleg egy óriási meteorit csapódott be a Földbe, és majdnem az összes dinoszauruszt elpusztította – bekövetkezett a földtörténet egyik legnagyobb szabású tömeges kihalása. Brusatte beszámol néhány rendkívüli felfedezésről is, amelyet kollégáival együtt tett, például az ősi, ember nagyságú tyrannoszauriákról és a tollas raptorokról. Ezek alapjaiban változtatták meg a dinoszauruszokról való tudásunkat. A dinoszauruszok tündöklése és bukása nagyszerű tudományos mű, egyben remek ismeretterjesztő munka. „Be akarom bizonyítani, hogy a dinoszauruszok nem holmi »másvilági szörnyek« voltak, az evolúció tévedéseinek sem mondhatók, és az sem igaz, hogy nem voltak igazán érdekesek. Nagyon is érdekesek voltak, ráadásul sikeresek is, jó 150 millió éven át éltek és virultak, közülük kerültek ki minden idők legfantasztikusabb lényei – ideértve azt a tízezerféle, ma is élő dinoszauruszt, amelyeket madaraknak mondunk.” „A paleontológia nagy történeteit Steve Brusatte új felfedezésekkel gazdagítja, remekül szövi a mese fonalát, lelkesedése valósággal ragályos. Őt olvasva lehetetlenség nem szeretni az elveszett világot.” Neil Shubin, A belső hal szerzője Steve Brusatte (1984) amerikai paleontológus, az Edinburghi Egyetem Geotudományi Intézetének professzora. Nemzedékének egyik legkiemelkedőbb kutatója, eddig több mint 15 új dinoszauruszfajt fedezett fel és nevezett el. Egyik fő kutatási területe a dinoszauruszok és a madarak közti evolúciós átmenet. Tudományos cikkeit többek közt a Scientific American és a Science folyóirat közli.

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 336
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 665 g
Méretek (Sz-M-H) 155-230-036
EAN 9789633556504
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mágikus állatok iskolája - Kinyomoztuk! 1. /Levélrejtély
Margit Auer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Boldogság újratöltve
-10%
Susan Mallery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,64 €
Édes Közel-Kelet - 53 ínycsiklandó finomság a mesés Közel-Kelet világából
-10%
Cserháti Tamara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,25 €
20,03 €
Játékos mesegyár - Találj ki izgalmas, új történeteket!
-10%
Juliette Saumande
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Ne menj a romok közé! - A megszakadt kapcsolatok tragikuma
-10%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,76 €
ELÉG! - Kiégtem. Most hogyan tovább?
-10%
Füredi Júlia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A diákotthon
-10%
Szerhij Zsadan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
A Füveskönyv - A holdfény őrei
-10%
Pifkó Célia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €