Amy Suiter Clarke

Megkésett igazság

Nyomozó vagyok. Túlélő. Történetmesélő. #megkesettigazsag A népszerű bűnügyi podcast házigazdája egy sorozatgyilkos nyomába ered... Elle Castillo egykor szociális munkásként dolgozott, és erőszakos bűncselekmények fiatal áldozatait segítette a trauma feldolgozásában és az újrakezdésben. Most egy megtörtént bűnügyekről szóló, népszerű podcastot vezet: a műsora elrabolt és meggyilkolt gyermekek eseteit mutatja be. Elle többször segített már a rendőrségnek megoldani hasonló ügyeket, ám egyszer csak olyan érzése lesz, mintha megelevenedne a múlt. Húsz évvel korábban vérfagyasztó gyilkosságsorozat tartotta rémületben a közösséget. A Visszaszámláló Gyilkosként elhíresült elkövető hét nap alatt három – egy tizenhárom, egy tizenkét és egy tizenegy éves – kislányt rabolt el, majd rituálisan megölte őket. A nyomozás nem vezetett eredményre, a tettes pedig eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Aztán váratlanul újra eltűnik egy gyerek – egy kislány, aki gyanúsan illeszkedik a két évtizede meggyilkolt áldozatok sorába. Míg a média és a bűnüldöző szervek már régen arra a következtetésre jutottak, hogy a Visszaszámláló Gyilkos halott, Elle más véleményen van. Nyomozni kezd, s ezzel újabb gyilkosságsorozat veszi kezdetét… Regény a megszállottságról, és egy nőről, aki nem nyugszik, amíg a gyilkost bíróság elé nem juttatja. Tökéletes Karin Slaugther és Lisa Jewell rajongóinak. Amy Suiter Clarke író, kommunikációs szakember. Egy minnesotai kisvárosban született, Minneapolis–Saint Paulban színháztudományból diplomázott, Londonban pedig kreatív írást tanult a Kingston Universityn. Jelenleg egy egyetemi könyvtárban dolgozik az ausztráliai Melbourne-ben. Első regényének, a Megkésett igazságnak a jogai tizenöt országban keltek el.

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 460
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 376 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-28
EAN 9789634337461
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A tánciskola 4. - Elveszve Párizsban
-10%
A. Victoria Vazquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Fociláz - Helikon Zsebkönyvek 135.
-10%
Nick Hornby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Kísértet-part - Libabőr 1.
-10%
R. L. Stine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Az Andalúz lányai
-10%
Péntek Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Play-Doh: Képes szótár - Óvoda - Több mint 180 szó és fogalom
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,95 €
1,76 €
Mindent tudok a tűzoltókról! - Barátaim, a járművek 1.
-10%
Monika Wittmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,34 €
Mister Morrison mágikus állatlexikona - Mágikus állatok iskolája
-10%
Margit Auer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,45 €
29,21 €
Minden napra egy mese (21. kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €