Amikor beüt a cukor

Izolda: 13 éves vagyok, van egy majom bátyám, és szerelmes vagyok az úszásba. Az életem fél évvel ezelőtt kifordult a négy sarkából. Diabéteszes lettem, úgyhogy a napjaim anya vizslató tekintete mellett vércukormérésből, inzulinadagolásból és diétázásból állnak. A testem megváltozott, de nem csak úgy, ahogy a kortársaimnak, a lehetőségeim szűkültek, a világot pillanatnyilag eléggé utálom. Nem akarok táborozni, inzulinpumpát viselni, sőt, ha lehet, nem is szólnék senkihez. Köszönöm a figyelmet! Panka: Annyira várom a diabéteszes tábort! Addig is shoppingolok anyával, ottalvós bulikat tartunk Lillával, és elmegyek az orvosomhoz is, hogy megnézzük az értékeimet. A fiúkkal leszámoltam, főleg azokkal, akik egészségesek, de amúgy jól vagyok. Minden reggel pozitív megerősítésekkel indítom a napot, az ágyam alatt rejtegetem a rajzaimat, és imádom a tábort. Vagy ezt már mondtam? Mór: Fesztiválozni akartam azon a héten, vágod? De most ott tartunk, hogy a húgomat, Izzit kell elkísérnem egy táborba, amiről semmit nem tudok, és nem is érdekel. Arról már ne is beszéljünk, hogy a családom fél éve átnéz rajtam, mert minden percüket szénhidráttáblázatok fölött töltik. Az persze feltűnik nekik, amikor picikét kések otthonról egy buli után...