Szinetár Miklós

88 és fél

A 88 címmel közölt gondolataim viszonylagos sikert arattak. A könyvből sok példány elkelt, még második kiadásra is sor került. Olvastam jó kritikákat, és sok like jött a könyvvel kapcsolatos írásokra. Mindez nagyon jólesett, már csak azért is, mert előtte egy rádiószereplésem kapcsán olyan is megjelent az Facebookon, hogy a Szinetár egy seggfej. De hát így kerek a világ.

Nagyon örültem összevissza gondolataim sikerének – úgyhogy elszemtelenedtem: a 89. születésnapomon elkezdtem írni újabb hasonlókat. Eszembe jutott a cím is: 88 ÉS FÉL. Félek is meg nem is.

Írok politikáról, olyat is, ami többek számára vitatható, vagy egyenesen taszító. Történelemről, hitekről, színházról, moziról is mindenfélét, amikkel szintén nem ért mindenki egyet, de reményeim szerint lesznek, akik megértéssel, szimpátiával fogadják. És azok az olvasóim, akik netán más írásaimmal már találkoztak, megbocsájtják, ha néhány történetet, gondolatot, ami számomra meghatározó, ismét felidézek.

Mindig szerettem keverni a műfajokat színházban, filmben, tévében, és ha módomban állt az életben is. Most is megpróbálom. Remélem, hogy ezekről jut valami az olvasó eszébe. Bízom benne, hogy lesz olyan is, amit tovább gondol.

Nyelv magyar
Kiadó Noran Libro Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 448
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 368 g
Méretek (Sz-M-H) 100-170-25
EAN 9789635173433
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Urald az elméd! - Gyakorlati útmutató a félelmek és a negatív érzések legyőzéséhez, a belső béke és a jóllét megteremtéséhez
-10%
Szentes Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A Nagy Medve újra támad
-10%
William G. Winkler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Ordításmentes házasság - Felnőni és közelebb kerülni egymáshoz
-10%
Hal Edward Runkel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A vonzás törvénye - A vonzás törvénye
-10%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Salamon király gyűrűje - Trubadúr Zsebkönyvek 84.
-10%
Konrad Lorenz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
A Rothschildok - Egy család története
-10%
Frederic Morton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Hercegnő a barátnőm
-10%
Elizabeth Dale
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Jóéjt-mesék - Verses történetek elalváshoz kicsiknek és nagyoknak
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €

Korábban megtekintett: