Bagdán Zsuzsanna
Az asszonyokat nem lehetett megszüntetni - Életutak és emlékképek a Magyarországi Református Nőszövetségből
A nők mindig is jók voltak a mesélésben. Ez is egy mesélős könyv – egy szervezetről, amely bőven kínál számunkra tanulságokat tagjai személyes történetein keresztül is. A kötet negyvenhét nő életútját foglalja össze, akik a maguk helyén, lehetőségeivel, stílusával építették – és sokan közülük ma is építik – Isten országát a református egyház egyik országos belmissziói szervezete, a Magyarországi Református Nőszövetség kötelékében. A Magyarországi (korábban: Országos) Református Nőszövetség 2010-ben hozta létre az első elnökéről, Zsindelyné Tüdős Kláráról elnevezett díjat. Az elismerést azoknak a tagjaiknak adják át, akik több mint tíz éve végzett munkájukkal jelentősen segítették a szövetség céljainak elérését a keresztyén hit- és életvitel, az egyházi munka, a diakónia, a missziói munka és az evangéliumi szellemű közösség építése terén. Kiadványunkban a 2010 és 2019 között e kitüntetéssel elismert asszonyokat mutatjuk be. A díjazottak élettörténetei nem csak a nőszövetségi tagoknak szolgálhatnak megerősítésül: hitvalló életük, a nehézségekkel való megküzdésük, egymás iránti szeretetük bárki számára iránymutató, jó példa lehet. A díjátadókon elhangzott laudációkból elénk tárul a Magyarországi Református Nőszövetség másképpen meg nem ragadható karaktere is, amelyben egyformán fontos a lelkiség, a megküzdés, az összefogás, a szeretetszolgálat, az imádság, egymás terhének hordozása és Krisztus irántunk való szeretete.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Kálvin Kiadó |
Megjelenés éve | 2021 |
Oldalak száma | 248 |
Kötés típusa | keménytábla |
Méretek (Sz-M-H) | 145-200-20 |
EAN | 9789635584970 |
Szállítási idő | Nem elérhető |