Gorka Eszter
Várni fogunk
A második világháborúnak vége. De a csapások folytatódnak. Diktatúra fojtogat a hétköznapokban, a nyomor soha nem látott méreteket ölt. Feri és Ircsi ilyen körülmények között alapít családot. Beköltöztetések, kitelepítések, éhezés, megaláztatások, szeretteik elvesztése és műláb-problémák nehezítik életüket. Ők mégis bíznak. Ahogy az akkori hősök, Mindszenty József, Nagy Imre és Mansfeld Péter is. Mindenki a maga útját járja a kommunizmus által emelt rettegés világában. Egy megható és romantikus történet olyan történelmi események közepén, amiről nem szólnak romantikus regények. Ez a „Várni foglak” című második világháborús regény várva várt folytatása, mely szintén korabeli, eredeti levelekkel és képekkel hozza közelebb ezúttal az 56-os forradalmat, annak előzményeit, következményeit és persze Feriék megpróbáltatásokkal teli életét.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Publio Kiadó |
Megjelenés éve | 2021 |
Oldalak száma | 556 |
Kötés típusa | puha kötés |
Súly (g) | 490 g |
Méretek (Sz-M-H) | 125-195-38 |
EAN | 9789634438298 |
Szállítási idő | Nem elérhető |