Nemere István

A fejedelmek - A Turul nemzetsége 2.

A tervek szerint „A Turul nemzetsége” bemutatja az Árpád-házi királyok 400 évét. A nagy sikerű előző kötet, az Árpád és fiai után ebben a részben a szerző és olvasói még abban a homályos korszakban járnak, amelyről nagyon kevés forrás maradt fenn. A magyar kalandozások koráról annyit tudunk, hogy előbb Árpád fia Zolta volt a fejedelem, őt követték a „trónon” Fajsz és Taksony. Miféle emberek voltak, milyen személyes tragédiákat éltek át? A leendő magyar királyok ősei éppen úgy születtek, szerettek, harcoltak és haltak, mint oly sok más ősünk azokban az időkben. Mégis volt bennük valami több, ami a Turul nemzetség tagjaiként és Árpád leszármazottaiként arra ösztönözte őket, hogy másoknál jobbak legyenek. Mindegyik a Hon és népe javáért dolgozott, akkor is, ha olykor hibáztak, elrontottak valamit, vagy éppen ellenkezőleg, sok akadályt legyűrve törekedtek előre azokban a zűrzavaros időkben. Ahogyan azt a szerzőtől megszoktuk, a képet sokkal szélesebbre nyitja. Nem csupán Árpád leszármazottaival találkozik az olvasó ezeken a lapokon, a német király vagy a bizánci császár is feltűnik a maga emberi valóságában. És nem csak az uralkodók, a magas rangúak történetét ismerhetjük meg. Egy korabeli magyar kovácsmester és egy révész-fogadós családja révén követhetjük az akkor élt egyszerű emberek kalandos életét is.

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 333
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 634 g
Méretek (Sz-M-H) 155-230-30
EAN 9789634266273
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Edie és Violet Bond második halála
-9%
Amanda Glaze
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Minden, ami szép
-9%
Cory Anderson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Gwendy utolsó feladata
-9%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Véres Hozomány
-9%
S. T. Gibson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,88 €
Halál: ​A Halál kapujában
-11%
Jill Thompson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Solo Leveling 4.
-11%
Chugong
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Döntés - Sárkányszív-trilógia 3.
-9%
Nora Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A Gonosz asszisztense
-9%
Hannah Nicole Maehrer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,34 €

Korábban megtekintett: