John Updike

A zeneiskola

...Sűrű ködpára gyűlt meg az ívlámpák felső szegélyének fényplafonja körül, ragyogásuk kioltotta a csillagokat, s az ég romantikusan üres és meghitten közeli lett, mint a halál, amely lenyúlt néha, és kicsippentette egyik-másikunkat egy totálkáros autó roncsai közül. Ha felmentünk a hátsó sorba, és felálltunk a padra, a stadion kőpereme fölött kiláttunk a város házaira, és éreztük a hideg novemberi levegőt, mint valami óceán fekete jelenlétét a hajókorláton túl; s amikor a meccs után eljöttünk, és ennek a lakónegyed-városrésznek a csöndbe borult utcáiból visszanéztünk, hatalmas, fénytől gőzölgő járművet láttunk mögöttünk, az oszlopsorok ívei lángoltak, mint a kabinablakok, a stadion nagy, süllyedő hajónak rémlett, és mi voltunk a híres-hírhedt katasztrófa túlélői...

Vidéki futballmeccsről hazafelé ballagó gimnazisták egy tengerparti kisváros rejtélyes, kortalan lakója, a mindenkit ismerő, de senki által sem ismert indián egy örökké elválóban levő, de egymástól se véradáson, se Rómában szabadulni nem tudó házaspár egy mitikussá növő bolond angol, a hely szelleme az amerikaiak számára idegen egyetemi városban a Trisztán és Izolda-történet levélformában előadva látogatás egy furcsa pszichológusnál emlékek a szívszorongató gyermekkorból egy bolgár költőnő a hidegháború kulturális közegében

Érzések, hangulatok, remények, tétova várakozás, újrakezdés, veszteség és megszenvedett harmónia. John Updike-nak, a XX. század egyik legnagyobb novellistájának ez a kötete 1966-ban született.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2004
EAN 9789630776004
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kémia
-11%
Weike Wang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
PONS Mondatról mondatra Spanyol A1 - A nyelvtan gyakorlása a fordítás módszerével.
-11%
Magdalena Filak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,40 €
Asszonypajtás konyhakaluza 21. századi spúroknak
-11%
Balázs Barbi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Tengerecki Pál - Kaláka zenéskönyv
-11%
Tamkó Sirató Károly
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Koldus és királyfi
-11%
Mark Twain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,40 €
Szinetár 2. - Önéletrajz-szerűség és egyebek
Szinetár Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Magyar Alváskönyv 2. - Aludhatnánk jobban? Jobbító gondolatok a pihentető alvásért
-11%
Acsády László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,12 €
A gyömbér íze
-11%
Mansi Shah
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €