Zadie Smith

NW - Európa Kapszula Könyvtár

Zadie Smith (1975–) angol apától és jamaicai anyától született Londonban, nemzedéke egyik legtehetségesebb és legsikeresebb írója. Huszonöt éves korában jelent meg a Fehér fogak című első regénye, amely rögtön számos díjat elnyert, és 2002-ben tévésorozatot is készítettek belőle. A szépségről és az NW című regényei végleg az élvonalba röpítették. Családjával New Yorkban és Londonban él, így a brit, az amerikai és a jamaicai élet egyaránt megjelenik írásaiban, melyek a világirodalom és a popkultúra elemeivel vegyülnek. Zadie Smith briliáns regénye négy fiatal napjait követi higanyszerű rezdülésekkel. Leah, Natalie, Felix és Nathan egy helyen és egy időben nőtt fel egy koszlott, külvárosi háztömbben, London északnyugati zónájában. Ismerik minden szomszédjukat, és csak ehhez a pár utcányi szeglethez kötődnek, mégsem tudhatják soha, hogy a következő pillanatban mi vár rájuk: London rémisztően gazdag szövete bármikor zátonyra futtathat vagy zsákutcába terelhet. Az NW egyedülállóan maradandó könyv egy bonyolult helyről, ami sokáig nem megy ki az ember fejéből. Megjelenése után jelölték a női szerzőknek járó rangos Women's Prize for Fictionra, a könyvből készült filmváltozatot 2016-ban mutatta be a BBC.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 242 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-25
EAN 9789635045242
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lady Susan, A Watson család, Sanditon - Örök kedvencek
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Lights Out - Lekapcsolva - Akik együtt ölnek, együtt is maradnak (új kiadás)
-8%
Navessa Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Stitch-mesék a hét minden napjára
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
A delfinek hangja - És más történetek - Helikon Zsebkönyvek 144.
-8%
Szilárd Leo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A világ legrosszabb osztálya állatkodik
-8%
Joanna Nadin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Én, Richard király
-8%
Richard Williams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
My first 100 words with animals - Advantures
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Grill, burger, barbecue - A BBQ-világbajnok receptjei
-8%
Jord Althuizen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
36,21 €