James Essinger

Ada algoritmusa - Avagy hogyan indította el Lord Byron lánya a digitális kort a számok költészete által

Halála után több mint 150 évvel egy széles körben használt tudományos számítógépes programot „Adá”-nak neveztek el, Ada Lovelace után. De vajon miért? Ada Lovelace az angol romantika egyik legismertebb költőjének, Lord Byronnak az egyetlen törvényes lánya. Apja felháborító viselkedése, eladósodása és botrányos válása Adát születése után azonnal a György-kori Anglia legismertebb gyermekévé tette. Később Ada számos akadályt leküzd, hogy elvégezze a nők elől abban az időben még elzárt matematikai tanulmányokat, majd összekapcsolva erőit a számítógép elődjének is tekintett mechanikus eszköz feltalálójával, Charles Babbage tudóssal, megírja a világ első számítógépes programját. Ez a lebilincselő életrajz elmeséli azt a ma már felfoghatatlan kort, amikor a matematika népszerűsége a kötögetésével versengett a nők között, Ada pedig a világ első számítógépes programozójává vált. Essinger szerint, ha nem becsülték volna le teljesen a nőket, és kortársai felismerték volna kutatásai jelentőségét, illetve azok következményeit, akkor Ada saját kezűleg, több mint két évszázaddal korábban indítja útjára a digitális kort.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 224
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 282 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-18
EAN 9789635045211
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Madárember (új kiadás)
-10%
Müller Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Beszterce ostroma - Osiris diákkönyvtár
-10%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
József Attila összes versei
-10%
József Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Nincs egy férfi - Írások és firkák
-10%
Ugron Zsolna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
AZ ÉLMÉNYELEMEKRE RÁÜLNI TILOS!
Nyers Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,99 €
Aranysárkány
-10%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,34 €
Mennyit adtál érte?
Durica Katarina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Folyamirány – az Irodalmi Szemle új prózaantológiája!
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,60 €