Sándor Anikó

Férfimesék

Kezdetben mind azt gondolták, a férfimeséknek egész biztosan a félrelépésekről, a hódításokról, a vagánykodásról kell szólniuk. Aztán lassanként előkerültek a nagyon másféle történetek is. A múltról és a jövőről, találkozásokról és az elválásokról, a falu bolondjáról és a nőről, aki hiába volt olyan nagyon okos. De bejárjuk képzeletben Afrikát is, egy majdnem hihetetlen történetet követve, belesünk a kockázatos párhuzamos életek kulisszái mögé, van sírós-nevetős katonasztori, valamint vakvágányra futott életeké és meghökkentő újjászületésé. Tizennyolc őszinte mese férfiakról, akik nélkül nem lenne ennyire izgalmas kaland az élet, és akik bizony… „ilyenek“. Na meg persze „olyanok“ is. Épp, mint a nők. Az eredetileg újságíró szerző egy napon úgy döntött, hátat fordít teljes addigi életének, kiszáll a pokolba kívánt mókuskerékből, és elindul, hogy megkeresse a valódi vágyaihoz elvezető saját útját. Tervét tett követte, így történt, hogy mindent hátrahagyva először Buenos Airesbe repült fél évre, argentin tangót tanulni, majd végiggyalogolt a nyolcszáz kilométeres zarándokúton, az El Caminón. Ezután vett teljes fordulatot az élete. Első regényében, amely rövid idő alatt bestseller lett, az El Camino csodáját írta meg, később könyv született a Buenos Aires-i kalandról, majd újabb és újabb, egy időben külső és belső utazásairól is, Indiába, Mariazellbe, Indonéziába, Thaiföldre. Életvezetési tanácsadóként – és persze középkorú nőként – hiteles képet festett a fiatalabbra lecserélt feleségek világáról, a hitelcsapdából kiutat kereső, munkanélküli magyar zarándokról és a kátyúba került életek hátteréből kirajzolódó, megrázó történetekről.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 280
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 332 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634755265
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Flesbek
Mária Modrovich
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
Mikszáth karácsonya §K
-8%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Bánk bán – eredeti szöveg Nádasdy Ádám prózai fordításával - Színház az egész
-8%
Katona József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Ajándékozz meg csendes türelemmel
Hodossy Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
Utazás a koponyám körül /Diák
-8%
Karinthy Frigyes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Szerelmes, istenes, okosos
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Szlovákiai magyar szép irodalom 2025
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,20 €
Irodalmi szemle LXVII - 2024 - 7-8
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,00 €
3,68 €

Korábban megtekintett: