Mészáros András

Nem alszom…

Ezt az írást az önreflexió szüksége hívta életre. Az, hogy tizennégy – többnyire filozófiatörténeti – könyv után rákérdezzek magára a szerzőre, vagyis saját magamra. Arra a személyre, aki nemcsak egy sajátságos tudományterület kutatója, hanem – és talán főként – magánember is. Arra, aki számot vet saját személyes múltjával, jelenével és közösségében betöltött szerepeivel is, de aki családtagjait, szeretteit is láttatni akarja. Arra, aki mindezt úgy akarja elmesélni, hogy közben feloldódjon a történések egymásra következésének szorító ereje. Vagyis arra, aki közben tudja, hogy az elbeszélés fogja alakítani a történeteket. Ezért senki se várjon hagyományos, kronologikus előadást. Amit most az olvasó kézbe vesz, az formáját tekintve lexikon, tartalmát tekintve életepizódok felsorakoztatása. Mégpedig nem időbeli, hanem ábécé sorrendben. Az olvasóra bízva, hogyan alakít ki ebből a rendből egy hagyományos történetet. Már ha klasszikus történetre vágyik. De biztosan sokan lesznek, akik a részletekre kíváncsiak. Hiszen az ördög is azokban bújik meg.

Nyelv magyar
Kiadó OZ-Phoenix
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 257
Kötés típusa papir,puha
Súly (g) 399 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200
EAN 9788089748495
Szállítási idő Boltban - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Egy ropi naplója 14. /Romhalmaz
-9%
Jeff Kinney
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,15 €
Elrejtett testek (új kiadás)
-9%
Caroline Kepnes
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Mindentudók klubja 9. - II. Ramszesz íja
-9%
Maria Maneru
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Lelki mentőöv /Válogatott írások
-9%
Beata Bishop
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,79 €
Boribon utazik
-9%
Marék Veronika
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Gólyahír - Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam
-9%
Miklya Luzsányi Mónika
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,56 €
A Föld - Mi MICSODA Olvasó
-9%
Christina Braun
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Lengemesék - Vilkó és Lile a tóparton - Lenge mini (új kiadás)
-9%
Berg Judit
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €