DR. FAZEKAS GYÖRGY

PROBLÉMAFELADATOK BIOLÓGIÁBÓL

Az 1980-as évek elejétől alkalmaznak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) biológiából ún. problémafeladat-rendszereket, amelyek a biológia, biokémia, biofizika egy-egy problémakörét ölelik fel. Az évek során összegyűlt feladatokból először 1991-ben jelent meg gyűjtemény. Kiadónk 3-4 évente javított és az utóbbi évek feladataival kibővített kiadást jelentet meg. A 2004 szeptemberében megjelent 6. kiadás, amely megjelenésében is megújult, immár több mint 2600 feladatot tartalmaz. A könyv nélkülözhetetlen segítség az OKTV-re, az emelt szintű érettségire és a főiskolai, egyetemi felvételire készülő diákok felkészüléséhez. Egyúttal bátorítjuk a pedagógusokat, hogy tekintsék az órára való felkészülés segédkönyvének, amelynek színes, érdekes feladataiból válogatva a gyerekek természettudományos gondolkodását ideálisan fejlesztő, izgalmas órák állíthatók össze, s így könnyedén megszerettethető e tantárgy.

Nyelv magyar
Kiadó SCOLAR KIADÓ
Megjelenés éve 2004
EAN 9789639534179
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Jókai karácsonya §K
-11%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
A szülői út - 20 lépés a kiegyensúlyozott szülő-gyermek kapcsolatért
-10%
Dr. Shefali Tsabary
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Ciao, Velence! - Velence legpikánsabb évszázada
-10%
Bárkányi Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
A vad robot megvéd
-11%
Peter Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
A város fogságában
-10%
Kate Furnivall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,37 €
Arsene Lupin - Tigrisfogak
-10%
Maurice LeBlanc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Erdély aranykora - Fejedelmek tündérkertje
-10%
Oborni Teréz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Disney Nyuszik - Toppancs pancsol
-10%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €