Dr. Judy Mikovits

A korrupció pestise

Dr. Judy Mikovits, korunk egyik legjelentősebb kutatója. Több évtizedes munkájával megváltoztatta a HIV-AIDS kezelését, milliók életét mentve meg, köztük a kosárlabdázó, Magic Johnsonét. Dr. Judy Mikovits az emberiséget fenyegető egyik legnagyobb veszélyre is ráirányította a figyelmet: a lappangó retrovírus okozta betegségek terén áttörő eredményeket ért el. Pályája töretlenül ívelt a Nobel díj irányába, de amikor az okokat kutatva eljutott a védőoltásokig, az élete egy csapásra megváltozott, mintha egy akció-thriller film kellős közepébe került volna, csak itt semmi nem a képzelet műve volt, hanem maga a valóság. Mindenféle indok nélkül letartóztatták, irodáját zárolták, kutatásait lefoglalták, állásából kirúgták. Kik és miért tették tönkre Dr. Judy Mikovits pályafutását? Mi köze a védőoltásoknak az autizmushoz, a különböző daganatos betegségekhez, illetve az Alzheimer-kórhoz? Milyen fenyegető veszélyt hallgatnak el ma is a védőoltásokkal kapcsolatban? Milyen pénzek és érdekek állnak a mindenkori oltáslobbi mögött? És még számtalan érdekes kérdésre ad választ Mikovits könyve, ami nemcsak a hiteltelen tudományról rántja le a leplet, de a legújabb kutatásokat ismertetve megértjük az immunrendszerünk működését és azt is, mivel védhetjük még hatásosabban az egészségünket. Az Amerikai Egyesült Államokban egy év alatt 100.000 példányban megjelent könyv előszavát Robert F. Kennedy Jr., a volt amerikai elnök, John F. Kennedy unokaöccse írta. ------------------------------- "Korunk egyik legnagyobb problémája, hogy a tudományos közösség egyre inkább elveszíti a közvélemény bizalmát a kormányzati és vállalati érdekekkel való korrupt összefonódása miatt. Dr. Judy Mikovits és Kent Heckenlively mélyen behatol ezekbe a korrupt szférákba, amelyek elrejtik a tudományos igazságokat a nyilvánosság elől, ha azok ellentétesek a gazdasági érdekekkel." Dr. Luc Montagnier, 2008-as Nobel-díjas a HIV retrovírus izolálásáért. "Egy rendkívüli tudós lélegzetelállító története, aki nagy valószínűséggel felfedezte a krónikus fáradtság szindróma okát - amelyre a legmagasabb tudományos hatóságok eltussolási kampánnyal és személyes támadásokkal reagáltak. Ez a könyv egyszerre őszinte kritikája a tudományos kutatómunkának és reményteljes portréja annak, hogy a tudomány még mindig elkötelezheti magát az igazság mellett. A tudományos intézményrendszer korrupt elitjének belső machinációi lehengerlik az olvasót, ugyanakkor az olyan igazságkeresők, mint Dr. Mikovits, reményt adnak azzal, hogy kitartóan szembeszállnak minden ellenállással." J.B. Handley, a Generation Rescue civil szervezet társalapítója és a How to End the Autism Epidemic (Hogyan vessünk véget az autizmus járványnak) című könyv szerzője. "Igazán megdöbbentő leleplezések a gyógyszeripar korrupt és bűnös mesterkedéseiről. A könyv leleplezi a tudományos csalást és a szemtelen intellektuális hazugságokat, amelyekkel a gyógyszeripari kartell feláldozza az emberi egészséget a vállalati profitért." Mike Adams, az "egészségügyi vadőr" és a Science.news szerkesztője Ez a könyv egy lélegzetelállító utazás a nagy pénz, a nagy kormány és a nagy gyógyszeripar hazugságainak hálóján keresztül. Dr. Mikovits a legnagyobb elismerést érdemli bátorságáért, hogy megosztotta velünk ezt a történetet." Max Swafford, író és pedagógus. "Ez a könyv mindennél jobban megmutatja, hogy a tudomány veszélyes játékot játszik. Az a nézet, hogy a tudomány pontosan és ellentmondásmentesen működik, egyszerűen téves. És amikor aztán hirtelen kétségek merülnek fel, egy gerinces tudó szembekerül a hatalmas gazdasági érdekekkel. A ... című könyvben a tudományos intrika és a retrovírusok sajnálatosan kevéssé ismert világa és az autoimmun betegségek, például a krónikus fáradtság szindróma és az autizmus szempontjából való jelentőségük lenyűgöző felfedezései keverednek." Dr. Stephanie Seneff, az MIT Számítástechnikai és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának kutatási igazgatója

Nyelv magyar
Kiadó Kárpátia Stúdió
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 472
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 472 g
Méretek (Sz-M-H) 145-220-28
EAN 9786155374678
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lepkék - Libbenő csodalények - MI MICSODA
-9%
Nicole Röndigs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A lángoló Labirintus - Apollón próbái 3. (kemény)
-9%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Játékos angol 2. - Tematikus szókincsfejlesztő gyakorlatok - miniLÜK
-9%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,19 €
Furfangos feladatok ovisoknak - 5-7 éves gyermekeknek
-9%
Deákné B. Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,40 €
5,83 €
Repedés a térben
-9%
Philip K. Dick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,75 €
9,79 €
Református énekeskönyv - Kis méret (mintás borító)
-9%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Vulkánok - Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv 1.
-9%
Sandra Noa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
The Husky and His White Cat Shizun 1. - A Husky és az ő fehér macska mestere 1.
-9%
Rou Bao Bu Chi Rou
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €