John Cure

A boszorkány hagyatéka

Meg kell értened, mielőtt késő lesz! 1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden. Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Futótűzként kezdett terjedni a gyűlölet. A boszorkányüldözés végén tizenhárom boszorkánynak tartott szegedi lakost küldtek a Tisza árterében felállított máglyákra. 2018 tavaszán egy szegedi kollégiumból négy középiskolás jó barát tűnik el nyomtalanul. A rendőrségi nyomozás döcögősen indul, mivel csellengőként kezelik őket. Angyal Janka, az egyik eltűnt fiú nővére nem tud belenyugodni, hogy napok telnek el eredménytelenül, így barátnője, Szépvölgyi Léna segítségével maga is testvére keresésére indul. Janka gyerekkora óta epilepsziával küzd, ráadásul a nagyobb rohamai alkalmával tragikus eseményeket lát előre, újabban pedig álmaiban egyre gyakrabban tűnnek fel fekete hollók, egy hátborzongató csontvázló, valamint egy különös asszony, akinek egész testét fekete lepel borítja. Néhány nap múlva az egyik eltűnt fiú brutálisan megcsonkított holtteste a Boszorkány-szigetnek nevezett ártéri erdőben kerül elő. Innentől kezdve a rendőrségnek és a két lánynak is nyilvánvalóvá válik, hogy versenyt kell futniuk az idővel, mert a másik három fiú valahol egy könyörtelen gyilkos fogságában várja a végzetét. John Cure hazánk legolvasottabb horror- és misztikusthriller-írója. Izgalmas regényének újrakiadásában a napjainkban játszódó események mellett hitelesen eleveníti fel a 18. század eleji Magyarország történetének legtöbb áldozatot követelő boszorkányüldözését.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 415
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 404 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-30
EAN 9789635703333
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Menopauzaagy - A modern tudomány válasza a változókor tüneteire
-8%
Lisa Mosconi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Ne feledd! - Lecke- és üzenőfüzet (Vuk)
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,65 €
1,52 €
Rewind It Back
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Az utolsó reggel Párizsban I-II. - Valóságos regény - Kétkötetes díszkiadás
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
Hinta palinta - Mondókák kicsiknek
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,50 €
A medvék világa - Olvass velünk! (1. szint)
-8%
Consuelo Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Döntéshozatali csapdák - Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?
-8%
Olivier Sibony
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €