Borbély Szilárd

Bukolikatájban

A posztumusz verseskötet februárban lát napvilágot a Jelenkor Kiadó Borbély Szilárd-életműsorozatában. A szerző 2013-ban állította össze kötetét a 2010 után keletkezett verseiből, melyek a Nincstelenek című regényben megteremtett világot az antik mítoszok alakjaival benépesítve jelenítik meg. Emberi és isteni sorsok szenvedéstörténetei olvasódnak egymásra ezekben a megrendítő és provokatív idillekben. A Bukolikatájban egy jelentős költői életmű súlyos záróköve. „Ma szívszorongva ébredtem megint. Ahogy már évek óta szoktam. Mint aki tengermélyből bukkan fel lihegve. Légszomj és pánik, a fulladás görcse és az agyi oxigénhiány miatt a súlytalan halál kerülgeti. Mellén a hatalmas víztömeg. Tüdejében a légszomj. És csupa félelem a lelke.”

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 136
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 260 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-15
EAN 9789635181803
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A gyerek - Typotex Világirodalom
-10%
Kjersti Annesdatter Skomsvold
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Koldus és királyfi
-10%
Mark Twain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,52 €
Keiko vegyesboltja - Éjjel-nappal Tokió
-10%
Murata Szajaka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Csernobil - Az atomváros bukása (képregény)
-10%
Matyas Namai
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Tüzek
-10%
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Találkozunk augusztusban
-10%
Gabriel García Márquez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Elválás
-10%
Susan Taubes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A Moriszaki Könyvesbolt - Globál
-10%
Jagiszava Szatosi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €