Robert Harris

V-2

Az első rakéta öt perc múlva becsapódik Londonba. Hat perced van, hogy megállítsd a másodikat.

A mérnök Rudi Graf mindig is arról álmodott, hogy rakétát küld a Holdra. Ehelyett azonban Wernher von Braun munkatársaként kénytelen V-2-eseket indítani Anglia felé a nácik uralta holland partvidékről. Grafnak - aki sokkal inkább tudós, mint katona - minden erejére szüksége van, hogy a projektre egyre jobban rátelepedő SS felügyelete mellett képes legyen megfelelni a náci párt által megszabott irányvonalnak. Így aztán amikor a német vezetés szabotázsra kezd gyanakodni, Graf válik az elsőszámú gyanúsítottá.

Mindeközben a fiatal angol hírszerzőtiszt, Kay Caton-Walsh a háború zűrzavarában próbál boldogulni. Miután a szeretőjével Londonban túlélnek egy V-2-es rakétatámadást, a lány jelentkezik egy új egységbe, amit a RAF Belgiumba küld. Kay és társai logarlécekkel és matematikával igyekeznek meghatározni a náci kilövőállások helyét, amiket aztán elpusztíthatnak. Ám a háború sújtotta Belgiumban sose lehet tudni, kiben bízhat meg az ember. Ahogy a halottak száma egyre nő, Kay és Graf története mögött az olvasó bepillantást nyer a II. világháború német rakétatámadásainak működésébe, és végigkövetheti, ahogy két, egymás ellen dolgozó ember sorsa végül összefonódik.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 312
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 342 g
Méretek (Sz-M-H) 138-210-23
EAN 9789635661770
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Esküdt ellenségek - Szerelem első utálatra 1. (éldekorált)
-9%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,34 €
Szerelem felsőfokon
-8%
Jodi McAlister
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Újrakezdés a Cuki Cica Kávézóban - Romkom-sorozat
-8%
Julie Haworth
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Hét nyár - Írisz-könyvek
-8%
Paige Toon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Gyűlölj, ha mersz!
-8%
K. M. Holmes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Déli vihar
-8%
Brittainy Cherry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Impulzus
-8%
Axelle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Teljes szívvel (éldekorált)
-8%
Emma Scott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €