Herbert Silberer

OKKULT ÉS ALKÍMIAI SZIMBÓLUMOK

Carl Gustav Jung pszichológiai előfutára A szimbólumok minden személy számára a saját igazságot jelölik. Mindenkihez más nyelven szólnak. Senki sem képes azokat teljesen kimeríteni, mindenki javarészt az ismeretlenben keresi az általa vágyott eszményt. Igazán nem az számít, hogy miféle eszményt is próbál az illető elérni, a keresés maga a lényeges. Az erőfeszítés, és nem annak tárgya szolgál alapul a fejlődéshez. Egyetlen kutató elme sem kezdi el úgy az utazást, hogy teljesen tisztában lenne céljával. Csupán a filozófusok tojásában megélt számos körforgás, és a prizmákon való áthaladás után éri el ezt a hajnali fény, melyben megláthatjuk az összes kisebb eszménykép őstípusának halovány körvonalait. Bárki is szeretne sikerrel végigjárni ezen az úton, annak nem szabad elfeledkeznie egy bizonyos tűzről, melynek a munka kezdetétől a végéig égnie kell, ami tűz nem más, mint maga a Szeretet. Kinek e tanítás nincs kedvére, Nem érdemli meg, hogy embernek neveztessék. Parabola, álom és mítoszértelmezés, az analízisről, az alkímia, a hermetikus tudomány, rózsakeresztesek és szabadkőműves páholyok, befelé fordulás és megújulás, az introverzió hatásai, a munka célja, a királyi bölcselet.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Hermit Kiadó
Megjelenés éve 2004
EAN 9789639231788
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pierre, a labirintusnyomozó 4. - A Vörös Piramis titka
-8%
Hiro Kamigaki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Kukucs könyvek - Anya, hol vagy?
-8%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Csigavonal /Játékos képességfejlesztő feladatok óvodásoknak
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,99 €
F1 - A rajtrácson
-8%
Luke Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Egy ropi naplója 8. /Pechszéria
-8%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
George és a Szuper Szirup
-8%
Roald Dahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Vigyázok rád, mert szeretlek
-8%
Chiara Ravizza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A Mesemondó
-8%
Német Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: