Kulcsár László

Vas megye védett növényei

Vas megye védett növényeiről olyan tudományos igényű ismeretterjesztő könyvet mutatunk be az érdeklődőknek, amelyben öt – a térségben élő és kutató - botanikus három évtizedes, vonatkozó tapasztalatai alapján született. A vasi táj sokat megőrzött természeti kincseiből. Nemcsak az Őrség, hanem az Alpok előhegye, a Kőszegi-hegység is sok sajátos védett növényritkaságot rejteget, elég csak a fehér sáfrányt, a havasalji tarsókát, vagy a hegyi ledneket említeni. De az őrségihez hasonló fenyves fajokat rejtegetnek a Vasi-Hegyhát, vagy Ják környékének erdei, míg Kőszeg körül gazdag tőzegmohás mészkedvelő lápok is előfordulnak. A melegkedvelő fajokban gazdag pannon lejtők kis maradványait őrzik a már majdnem elbányászott bazaltvulkánok, amelyek a vasi síkságból szigetszerűen emelkednek ki. Sajátos a Pinka szurdoka, ahol a Vas-hegy táján először lép be hazánkba, szikláin a nálunk igen ritka csipkeharaszttal. A Vas-hegy geológiailag is unikum, egykor itt nagy mennyiségű zsírkövet bányásztak, ami a talkum (púder) alapanyaga. A vasi táj tehát egy változatos tájképi és növénytakarójú terület, bizonyos részein még természetes vagy félig természetes a növénytakaró, ahol a ritka, védett növények otthont találnak és még számos fajuk fordul elő. A könyvben található „hot spots” vagyis „forró foltok” – a védett növények együttes elterjedésére nézve módszertanilag újszerű – térképe ezeknek a fajoknak a megye területén különböző arányú jelenlétét mutatja be. Vas megyében számos olyan ritka növény él, amelynek hazánkban ez a terület egyedüli termőhelye. Védelmük az eddiginél fokozottabb gondosságot igényel. A könyvben összesen 296, hazánkban törvényes védelem alatt álló és Vas megyében előfordulási adattal rendelkező edényes növényfaj adatait rögzítettük. A részletesen ismertetettek közül 16 fokozottan védett.

Nyelv magyar
Kiadó Szülőföld Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 566
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1620 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-50
EAN 9786156172396
Szállítási idő Nem elérhető