Szakács Árpád
Egy nő harca Magyarországért - Szakács Árpád 100 tabumentes kérdésére válaszol Dúró Dóra
Dúró Dóra 2010-től két cikluson át a legfiatalabb parlamenti képviselő volt, mostanra pedig az egyik legismertebb honanya. Negyedmilliót meghaladó Facebook-követővel mára ő lett a legnépszerűbb női politikus a legnagyobb közösségi platformon. Politikusi életútja jelentősen eltér a hagyományostól. 12 éve fiatal nőként került az Országgyűlésbe. Mára négygyermekes családanya lett, aki kitartó küzdelemben úgy tudott helyt állni a politika első sorában, hogy nevéhez semmilyen botrány nem kötődik, hitelessége megkérdőjelezhetetlen. Kezdetben a Fidesz helyett a Jobbikot választotta, majd annak irányváltása után a 2018-as tisztújításon megpróbálta visszavezetni a pártot a magyarság szolgálatába. A terv majdnem sikerült, de amikor ellehetetlenítették, Toroczkai Lászlóval új pártot alapított. A Mi Hazánk Mozgalmat a semmiből kellett létrehozni, mert úgy gondolták: a balliberálisok kormányzása a nemzet gyors, míg a Fideszé a magyarság lassú halálát jelenti. Mára a párt országosan ismert szervezetté vált. A magyarság sorskérdései mellett olyan ügyet tűztek a zászlajukra, mint például a kényszeroltások és a korlátozások megszüntetése. Dúró Dóra nemcsak ezekről a kérdésekről mondja el őszintén és tabumentesen a véleményét, úgy, ahogy egy politikustól szinte sohasem lehet hallani. Azt is megtudjuk, hogyan élte meg a csalódásait, a küzdelmeket, a vívódásokat, a hatalmi villongásokat, az árulást. Olyan témák is szóba kerülnek, mint a politikai becsület, a bizalom, a szolgálat, a hit, az igazság. Szakács Árpád újságíró-publicista a kérdésein keresztül nem hagyományos politikusi portrét próbál bemutatni, hanem azt az embert láttatja, aki olyan, mint mi, és aki rendületlenül hiszi és szolgálja a saját értékrendjének igazságait.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Kárpátia Stúdió |
Megjelenés éve | 2022 |
Oldalak száma | 196 |
Kötés típusa | puha kötés |
Súly (g) | 242 g |
Méretek (Sz-M-H) | 148-210-15 |
EAN | 9786155374685 |
Szállítási idő | Nem elérhető |