Elle Cosimano

Finlay Donovan ölni tudna

Elle Cosimano az anyaság minden örömét és megpróbáltatását bemutató regénye pergő stílusú és őrülten szellemes, letehetetlenül szórakoztató olvasmány. Finlay Donovan kétgyerekes, egyedülálló és idegileg teljesen kimerült anyuka, aki mellesleg leadási határidőkkel küszködő írónő is egyben. Az élete totális káosz. Az ügynökének beígért könyvével egyáltalán nem halad, a volt férje kérdés nélkül elbocsátotta a kisegítő bébiszittert, négyéves kislányát pedig épp egy igen szerencsétlenül alakult első hajvágási kísérlet eredményeképpen a fejéhez szigszalagozott tincsekkel kénytelen óvodába vinni. Finlay egyre sokasodó problémáin az sem segít, hogy az ügynökével folytatott üzleti ebédje alatt a szomszédos asztalnál ülők kihallgatják krimije tervezett történetét, és tévesen bérgyilkosnak vélik. Finlay pedig saját maga legnagyobb döbbenetére igent mond a felkérésre, hogy elintézzen egy kellemetlen férjet. Mert hát valamiből élni is kell. Persze a való életben közel sem olyan egyszerű egy rendes bűncselekményt elkövetni, mint egy regény lapjain, ráadásul kisvártatva – hogy semmi se legyen egyszerű – Finlay menthetetlenül belebonyolódik egy nagyon is valódi gyilkossági nyomozás eseményeibe.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Agave Könyvek
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 368
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 430 g
Méretek (Sz-M-H) 147-208-28
EAN 9789634199946
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Keresd a nyomát! - Párosító és memóriajáték állati lábnyomokkal
-8%
Inca Starzinsky
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A Legyek Ura - Európa Kapszula Könyvtár
-8%
William Golding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Alex Ovi - Alex oviba megy - Készségfejlesztő feladatok kis óvodásoknak
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,25 €
4,83 €
Fején találta a szöget
-8%
Híves Márta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,99 €
Meditációs kártyák - 50 meditációs kártya a belső béke megtapasztalásához (Tudatos jelenlét)
-8%
Alison Davies
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Fülétől a farkáig - Hazai és nemzetközi ételek belsőségekből
-8%
Szkladányi András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
30,15 €
27,74 €
Milyen a hangja? - Vadállatok
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Rumini és a négy jogar (5. kiadás)
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: