Suleika Jaouad

Két királyság határán

NEW YORK TIMES BESTELLER Reménnyel teli kötet mindazoknak, akik néztek már szembe betegséggel vagy veszteséggel Azon nyáron, amikor Suleika Jaouad lediplomázott a Princeton egyetemen, ahol közel-keleti tanulmányokat folytatott, arra készült, hogy elkezdi a felnőttek életét élni; szerelmes lett és Párizsba költözött, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmát, és haditudósító legyen. Ám hamarosan egy egészen másféle háborús övezetben találta magát. Néhány héttel a huszonharmadik születésnapja előtt kiderült: leukémiája van, és a túlélés esélye harmincöt százalék. Az élet, amelyet elképzelt magának, egyetlen szempillantás alatt semmivé foszlott. Az ezután következő négy évet nagyrészt kórházi ágyakban töltötte, és az életéért vívott harcáról az Emmy-díjjal kitüntetett Life, Interrupted (Megszakított élet) című, a New York Times-ban vezetett rovatában tudósított.  Ezerötszáz napot töltött el úgy, hogy egyetlen cél lebegett a szeme előtt: túlélni, bármi áron. És miután túlélte, ráébredt, hogy fogalma sincs, hogyan kellene élnie. Hogyan legyen képes mindazok után, amin keresztülment, visszatérni az életbe? Hogyan nyerhetné vissza mindazt, amit elveszített? Suleika Jaouad arra vállalkozott, hogy új társa, Oscar, egy örökbefogadott kutya társaságában beutazza Amerikát, és száz nap alatt tizenötezer mérföldet tesz meg egy lakóautóval. Elhatározta, hogy találkozik azokkal az ismeretlenekkel, akik a kórházban töltött években írtak neki: egy floridai kamaszlánnyal, aki ugyancsak a rákkal vívott harcot, egy fiát gyászoló kaliforniai tanárral, és egy texasi halálra ítélttel, aki éveket raboskodott magánzárkában. Utazása ráébresztette Jaouadot arra, hogy a beteg és az egészséges emberek között húzódó határ illékony, és hogy legtöbbünk e két birodalom között ingázik egész életében. A Két királyság határán szívbe markoló krónikája a betegségnek és a gyógyulásnak, melyben Jaouad nagy szenvedéllyel és érzékenységgel tárja fel, hogy mit jelent túlélőnek lenni és újrakezdeni.          Suleika Jaouad esszéi többek között a The New York Times Magazine-ben, a Vogue-ban és az NPR-on jelentek meg. Emellett megalapította az Isolation Journals elnevezésű globális projektet azzal a céllal, hogy segítsen az embereknek inspirálódni és közösségre lelni a megpróbáltatást jelentő időkben. A Két királyság határán az első könyve.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 460
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 380 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-28
EAN 9789634339304
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Legvadabb álmaimban szeretlek - Tiltott szerelem 2. (éldekorált)
-8%
L. J. Shen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
The Idea of You - A rólad alkotott kép
-8%
Robinne Lee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Westwell - Könnyű és nehéz (éldekorált)
-8%
Lena Kiefer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Always Mine - Mindig az enyém (éldekorált)
-8%
Laura Pavlov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Bajkeverő
-8%
Mara Maxine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Knot So Lucky - Házasságba gabalyodva (éldekorált)
-8%
Trilina Pucci
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Ne nézz vissza! (éldekorált)
-8%
P. C. Harris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Blemondi éjszakák
-8%
Rebecca Reed
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: