Tóth Mihály

A házasság tervrajza

Létezik-e tökéletes házasság? Mivel tökéletes ember nem létezik, és a házasság tökéletlen emberek életszövetsége, ezért minden bizonnyal olyan házasság sem létezik, amely minden szempontból tökéletes lenne. Azaz annak biztos tudatában készülhettek a házasságra, hogy az biztosan tele lesz hibákkal, konfliktusokkal és kihívásokkal. Ez azonban nem meggyöngíti, hanem épp megerősíti majd a kettőtök szövetségét. Megerősíti, ha valóban szent szövetség van köztetek. Erre a szövetségre tesztek majd esküt egymásnak, szabad elhatározásból. Azaz, a házasság alapja egy elhatározás, egy emberi döntés, és nem csupán egy érzés. A Házasság Tervrajza a házasságot, mint életszövetséget helyezi el a mai kor koordinátarendszerében. Ítélkezés nélkül mutatja meg az erősségeit ennek az életformának, miközben jelzi a veszélyeit ennek elvesztésének. Felrajzolja azt a "tervrajzot", amit az emberiség eszmélésekor kapott, és engedi, hogy megépítsétek belőle a saját műveteket.

Nyelv magyar
Kiadó Publio Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 76
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 78 g
Méretek (Sz-M-H) 125-195-5
EAN 9789634430339
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az elsőbálozó Kennedy
-10%
Kerri Maher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Holdbogár
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
If Cats Disappeared From The World
Genki Kawamura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
A napló
-10%
Zubor Rozi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
English for Everyone: Középhaladó 3. munkafüzet
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Rögeszme
-10%
Jeff Abbott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Életem Franciaországban
-10%
Julia Child
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz az állatokról
-10%
Estelle Talavera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
4,68 €

Korábban megtekintett: