Bónizs Róbert

A kőfaragó (2. kiadás)

Az Úr ezerháromszáznegyvenedik esztendejében, az idős Anjou Károly Róbert király uralkodásának őszén a Magyar Királyság erős, szilárd állam. Az uralkodó hosszas küzdelmek után megerősítette a központi hatalmat, felszámolta a főnemesi „kiskirályok” uralmát, és a felvirágzás útjára vezette az országot.

Zétényfi András, az ifjú kőfaragó és kőművesmester a királyné egyik kegyencének zaklatásai miatt kénytelen elhagyni szülőhelye várát és biztos megélhetését. A Zemplén és a Bükk környékén vándorolva előbb a szentléleki kolostor pálos szerzeteseivel ismerkedik meg, majd az upponyi Dede-vár megerősítésénél kap munkát, ám hamarosan innen is mennie kell.

Bónizs Róbert regénye kiterjedt kutatómunkán alapuló, rendkívül olvas-mányos és hangulatos tükre a XIV. századi Magyar Királyság életének. A puszta történelmi tényeken túl élethű képet fest a vidéki nemesség és köznép életéről, szokásairól, hétköznapjairól és ünnepeiről, szerelmeiről és halálos harcairól.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 398
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 700 g
Méretek (Sz-M-H) 155-230-34
EAN 9789634266327
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Gyilkos hagyaték - Farkas-akták
-8%
Mező Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Zsákutca
-8%
Gillian Mcallister
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az angyal hív (új kiadás)
-8%
Guillaume Musso
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Barbara - A végzet 1. kötet (2. kiadás)
-8%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Hunyadi 1. - A hajnalcsillag fénye (új kiadás)
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Megvédelek mindenáron (éldekorált)
-8%
Eden Victoria
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Westwell - Könnyű és nehéz (éldekorált)
-8%
Lena Kiefer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Az ördög Pradát visel (új kiadás)
-8%
Lauren Weisberger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: