Barabási Albert-László

Villanások - A jövő kiszámítható (új kiadás)

VAJON ELKERÜLHETŐ LETT VOLNA A DÓZSA-FÉLE PARASZTFELKELÉS? VAN-E ÖSSZEFÜGGÉS A MADARAK RÖPTE ÉS AZ EMBEREK MOZGÁSA KÖZÖTT? MENNYIRE KISZÁMÍTHATÓ AZ EMBERI VISELKEDÉS? MEGJÓSOLHATÓ-E TUDOMÁNYOS MÓDSZEREKKEL A JÖVŐ? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ Barabási Albert-László, a hálózatok tudományának világhírű kutatója. Napjaink digitális eszközei hatalmas kutatólaboratóriummá változtatták a világot. A használatuk közben hagyott elektronikus nyomok – a hangüzenetektől a netes rákeresésekig – olyan gazdag adatbázis összeállítását tették lehetővé, amilyet korábban elképzelni sem tudtunk volna. Követhetővé vált a mozgásunk, a döntéseink, az egész életünk. Ezeknek a nyomoknak az elemzése fontos felfedezéshez vezetett: a véletlen korántsem uralja oly mértékben az életünket, mint ahogy eddig gondoltuk. A könyv ennek a meglepő kutatásnak az eredményeivel ismerteti meg az olvasót. Miközben elméletét magyar és egyetemes történelmi példákkal is alátámasztja, a szerző megmutatja, hol ér véget az emberi viselkedésben a spontaneitás, és hol kezdődik a kiszámíthatóság. Barabási Albert-László (1967) fizikus, hálózatkutató. A komplex rendszerek mögötti rejtett rendet feltáró modelljeivel az újkori hálózattudomány nemzetközi hírű úttörője. A nevéhez fűződő skálafüggetlen hálózatok felfedezésével számos természeti, technológiai és társadalmi hálózat kialakulásának magyarázatát segítette. Ideje jelentős részét Bostonban tölti a Northeastern University professzoraként. Könyveit több mint 20 nyelvre fordították le.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 380
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 470 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-31
EAN 9789635720231
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A kuflik és a lámpigyók
-11%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Cserhalmi - Nem lehet mindennap meghalni
-11%
Csáki Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Fricskázó visszfényben
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Érd el a céljaidat! - Gyakorlati technikák az akaraterő növeléséhez, a halogatás elkerüléséhez és a lelkesedés fenntartásához
-11%
Peter Hollins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Túl a Maszat-hegyen - Muhi Andris és a pacák birodalma (7. kiadás)
-11%
Varró Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Első kertem - Kíváncsi kertészpalántáknak
-11%
Livi Gosling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,24 €
Berci és a szellemvasút /Barátom, Berci
-11%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,52 €
Ahol a folyami rákok énekelnek (új kiadás)
-11%
Delia Owens
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €

Korábban megtekintett: