Bene Sándor

A harmadik szirén - Zrínyi Miklós költészete

A monográfia Zrínyi költészetének átfogó értelmezésére vállalkozik. Szempontja a történeti poétika: az Adriai tengernek Syrenaiát a korabeli költői iskolák vitáinak kontextusában mutatja be.
íbr>E viták, főként a Zrínyi számára mértéket jelentő itáliai közegben, a modernség fogalmának értelmezése körül zajlottak, a klasszicizáló és vallásos megújulást hirdető irányzat és a nyelvi és történetfilozófiai szkepszisét retorizált érzékiséggel ellensúlyozó mozgalom között. Az előbbi élén maga a pápa, VIII. Orbán állt, az utóbbi Giovan Battista Marino körül csoportosult. Mindkettő modernként pozicionálta magát, és mindkettő "barokknak" minősül az utókor szemszögéből - Zrínyi pedig közöttük próbált tájékozódni, a poétikai skizma ellenében lépve fel. Modern költői nyelven és eszközökkel, Marinót követve fogalmazta meg teológiailag és filozófiailag egyaránt erős modernitáskritikáját.
íbr>Kötetének legnagyobb, világirodalmi szempontból is jelentős újdonsága a kompozícióban keresendő: líraí versek egyéni lélektörténetet mesélő ciklusába építette be hőseposzát, állomásként a felfelé vezető úton. A sokat tárgyalt Tasso-követés nála mintegy idézőjelbe kerül, az emlékező személyiségépítés fejlődési fázisa lesz. A mártírium példává, egyéni döntéssé válik minden olvasó számára (akarunk-e emlékezni és mire a magasztos keresztény ideáloktól fűtött hősi múltból?). Ezzel az invenciózus megoldással oldotta meg a kor nagy feladványát, a heroikus eposz helyét egy ironikus korban - poétikailag pedig az epika és líra egészern eredeti ötvözését valósította meg verseskönyvében.

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 1072
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1190 g
Méretek (Sz-M-H) 155-203-51
EAN 9789632764351
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tökmagok - Betűző 4 játék az 1-ben (új kiadás)
-9%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Vér és acél /A Caesarok trónja 2.
-72%
Harry Sidebottom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
3,25 €
Divine Rivals - Isteni riválisok (éldekorált)
-9%
Rebecca Ross
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Egy dal fogja megmenteni a világot - 1933-1953 A zene, amely túlélte a deportálásokat
-9%
Francesco Lotoro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Érzelmek erdeje 1. - Ég veled, szomorúság! Szia, öröm!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Magic Study - Mágiatan
-9%
Maria V. Snyder
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
16,11 €
Bogyó és Babóca segít (új kiadás)
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
A dinoszauruszok ősi világa - Képes útmutató a dinoszauruszok rejtélyes világához - A tudás világa
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,38 €

Korábban megtekintett: