Zágoni Balázs

Szamos-parti Hollywood - Abszolút töri

A Vitéz János Gimnázium udvarán álló ősöreg fa gyökerei közt a?múltba vezető alagutak kanyarognak. Egyre több gyerek szeretné megnézni, milyen is egy másik korszak – ki a családját keresi, ki történelmi tények után kutat, más meg csak sodródik. Főhőseink most 1914-be, a magyar filmgyártás hajnalára mennek vissza, előbb Budapestre, majd Kolozsvárra, hogy megnézzék, Kertész Mihály tényleg azonos-e az Oscar-díjas Michael Curtizzel, akiről házi dolgozatot kell írniuk. Mire azonban elmerülnek a korabeli filmsztárok és színházi estek világában, és Fejó megtanul filmezni, Karolának pedig komoly udvarlója akad, kitör az első világháború. Ekkor döbbennek rá arra, hogy a felszín alatt nagyon erős társadalmi és nemzetiségi feszültségek forrnak, a nagyhatalmi játszmák pedig pillanatokon belül a trianoni határokhoz fognak vezetni. Az Abszolút Töri sorozatba olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól és korszakairól. A szereplők útra kelnek az időben, és az olvasó egy fordulatos kalandregényt végigizgulva, szinte észrevétlenül kerül közelebb az adott kor szelleméhez, fontos alakjaihoz. Utazzunk bármilyen messze is a múltba, egy biztos: ezeket a könyveket abszolút jó olvasni! 1901 - Első magyar film 1906 - Első állandó pesti mozi 1914 - I. világháború kitörése 1921 - Trianoni békeszerződés

Nyelv magyar
Kiadó Pagony Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 436 g
Méretek (Sz-M-H) 130-195-34
EAN 9789635870905
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Harry Potter és a titkok kamrája 2. /Puha (új kiadás)
-10%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,16 €
A lovagvár /Mit? Miért? Hogyan? 22.
-10%
Kyrima Trapp
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,64 €
Egy ropi naplója 2. /Rodrick a király
-10%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
A rosszfiúk 3. rész - A szőrpamacs visszavág
-10%
Aaron Blabey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Ilyenek vagyunk /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 5.
-10%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,14 €
Vuk (puha, 26. kiadás)
-12%
Fekete István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,79 €
A próbaidő - Varázslóiskola nappali és éjszakai mágusoknak 1.
-10%
Gina Mayer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A Világfaló ébredése - Zúzmaraszív 3.
-10%
Jamie Littler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €