Pléh Csaba

Pszichológia

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában. A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység. A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki. A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén - beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját - végül az emberi sokféleség pszichológiáján van. Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.

Nyelv magyar
Kiadó Akadémiai Kiadó Zrt.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 1200
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1270 g
Méretek (Sz-M-H) 150-207-60
EAN 9789634546382
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nem a te hibád - Miért formál át a gyermekkori trauma, és hogyan légy szabad?
-10%
Alex Howard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Tönkretett figyelem - 12 ok, amiért nem tudunk koncentrálni
-10%
Johann Hari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Kamaszkor körül (új kiadás)
-10%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Gondolkozz úgy, mint egy római császár - Marcus Aurelius sztoikus filozófiája
-10%
Donald Robertson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Ezt miért nem mondta senki? - Kalauz az érzelmeidhez a várandósság kezdetétől a gyermek egyéves koráig
-10%
Alexandra Sacks
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Útmutató ADHD-val élő nőknek - Fogadd el a különbözőséget,élj merészen, és törj át a korlátokon!
-10%
Sari Solden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Félj bátran
-30%
Al Ghaoui Hesna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
9,17 €
Boldogan a munkahelyen - Önfejlesztés 8-tól 4-ig - MAP-sorozat
-10%
Szvetelszky Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €

Korábban megtekintett: