Helen Joyce

Transzneműek - Az ideológia és a valóság összecsapása

"Biztosan igaz az a régi szólás, hogy „semmi sem fekete vagy fehér”? Vajon, ha a legalapvetőbb dolgokat is – mint amilyen a nemek bináris volta – megkérdőjelezzük, előrébb jutunk vagy hátrébb lépünk? Szabadabbak leszünk vagy éppen ellenkezőleg: gúzsba kötjük magunkat? A genderideológia, a nyugati világ legújabb „jómódkórja” kiterjeszti a teljes társadalomra, ezen belül annak legveszélyeztetettebb csoportjára, a gyermekekre is azt a nemi diszkomfortérzetet, amely a történelem során eleddig csupán az emberek szűk rétegét jellemezte, és elvárja, hogy mindenki tekintsen kritikusan a születési nemére, amelyet korábban adottnak vélt. A 2000-es évek óta egyre nagyobb teret hódít az az elképzelés, mely szerint a biológiai nemünk és a belső nemünk külön mozog, és éppoly gyakori, hogy nem egyezik, mint az, hogy harmóniában van egymással. Eszerint a közösségnek, a nyelvnek és a társadalmi rendszereknek ehhez a sokféleséghez kell igazodniuk. Az elmúlt tíz évben a törvényeket, az iskolai és egyetemi tanterveket, a vállalati szabályzatokat, a tudományos kutatásokat, az orvosi protokollokat, a nyelvi és a sportszabályzatokat, a kultúra és a média stílusirányzatait és irányelveit mind igyekeztek abba az irányba tolni, hogy a társadalmi nem felsőbbrendűségét hirdessék a biológiai nemmel szemben. Azokat az embereket pedig, akik próbálják felmérni a „férfi” és a „nő” újradefiniálásának hosszú távú következményeit, megszégyenítik, mert nem tartanak a progresszív áramlattal. Holott a nemi hovatartozás relativizálása és alárendelése szubjektív döntéseknek már ilyen rövid idő alatt is hatalmas károkat okozott. Mindig vannak azonban, akik hasznot húznak mások kiszolgáltatottságából – legyen az a gender iparra specializálódott, óriási profitot termelő gyógyszerlobbi és egészségügy, vagy akár a politikai hasznot kereső mozgalmak – ezért az az érdekük, hogy a lufit még nagyobbra fújják. A folyamat végén viszont ott marad a gyökérvesztett ember és a romokban heverő társadalom."

Nyelv magyar
Kiadó MCC Press Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 344
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 378 g
Méretek (Sz-M-H) 145-203-26
EAN 9786156351265
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Nyakigláb apó - Kedves Ellenségem!
-10%
Jean Webster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Whole Body Reset - A test visszafiatalítása - Súlycsökkenés a lapos hasért és formás testért, amelyet imádni fogsz – ötvenesként és azon túl
-10%
Stephen Perrine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Numerológia - Számmisztika a gyakorlatban - Fejtsd meg a kapcsolataidat, használd az intuíciód, és hozz magabiztos döntéseket
-10%
Joy Woodward
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Madárbarátok nagykönyve
-10%
Orbán Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €
A Titoktündér - Családi könyv
-10%
Beck Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Az ember tragédiája - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-10%
Madách Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
Minden hétre kutya
-10%
Zalai Károly
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Hörcsög az agyban - Miért eszünk kényszeresen?
-10%
Felix Kreier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €