Louisa May Alcott

Egy régimódi lány

Volt egyszer egy Amerika, benne egy gazdag család, s a családnak egy szép, szegény vendége. A lányban annyi az erő, a természetesség, a báj, hogy a könyv minden szereplőjének életét attól kezdve ez az erő, természetesség és báj irányítja. Akkor is, amikor életsorsok veszedelmeiből és szerelmek vidám szövevényeiből kell végül mindennek jóra fordulnia. Még mi, olvasók is e lánynak köszönhetjük, hogy megismerhetjük ezt az egyszervolt Amerikát. Polly csinos, életvidám teremtés, aki a kor nőeszményével szemben a tevékeny, saját sorsát alakító, másokon mindig segíteni kész új nőtípust testesíti meg. Egyik pillanatról a másikra robban be az előkelő és felszínes új angliai társasági életbe, és a maga állhatatos, mégis derűs és bájos lényével számos barátot szerez. A tisztes szegénység, a munka és a szeretet megingathatatlan erények számára, amelyeket még a legelvetemültebb ficsúrban vagy rongyrázó kisasszonyban is megtalál. A már-már idilli környezetbe egy másik, kíméletlenebb világ hírnökei érkeznek – és a váratlanul betoppanó szerelem –, így a gazdag baráti család anyagi összeomlása után Pollynak immár azért is küzdenie kell, hogy a viharban összegabalyodott szerelmi szálak újra egybefonódjanak. Louisa May Alcott, a nagy sikerű Kisasszonyok szerzője, ebben a könyvében a 19. századi Amerika értékeit egyedülálló női szemszögből ragadja meg, amit egyszerre jellemez a szárnyaló romantika és a földön járó derű. Alcott is egy igazi fiús vadóc volt. „Egy fiú se lehetett a barátom, amíg le nem győztem őt valamilyen versenyben. És olyan lányokkal nem barátkoztam, akik nem tudtak fára mászni, vagy átugrani a kerítésen” – írta Louisa saját magáról. A szerző különleges egyénisége és karaktere írásain is átsugárzik. A Manó Könyvek gondozásában végre most a teljes, eredeti szöveg bravúros fordítása jelenik meg. Ajánljuk mindenkinek, aki kedveli L. M. Montgomery és Jane Austen írásait. És az ő lányaiknak, anyukáiknak.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Manó Könyvek
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 430 g
Méretek (Sz-M-H) 129-197-30
EAN 9789635841417
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Akit keresnek: Jesua
-8%
Nógrádi Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Csillagok bűvöletében - Cinnfordi kalandok
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Egy ropi naplója 11. /Dupla para
-8%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Az élet dicsérete
-8%
James Herriot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Reményik Sándor huszonöt legszebb verse
-8%
Reményik Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Egy zizi naplója 7. - Tévésztár
-8%
Rachel Renée Russell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,78 €
Vuk (puha, 26. kiadás)
-9%
Fekete István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €
Charlie Merrick és a kívülállók
-78%
Dave Cousins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
1,60 €

Korábban megtekintett: