Mátyás Győző

Szökevények

Zsarnóth Attilát, a fiatal, tehetséges nyomozót nem érdekli a politika, de szereti a rendet. Igazából egy kicsit hálás is a „rendszernek”, amiért „intézetis” gyerekből rendőr válhatott belőle. Az 1970-es évek elején járunk: a gazdasági reform már lefulladt, a beatkultúra, legalábbis Magyarországon, viszont épp erőre kap – nem mintha Zsarnóthot ez az új, csörömpölő zene különösebben érdekelné. Őt most leginkább az érdekli, hogy hova tűnhetnek el egyre gyakrabban az intézetekből szökött lányok; meg az, hogy kiderítse az apja halálának titkát. Mert aligha hihető, hogy 1956-ban, amikor az „ellenforradalmárok” betörtek a börtönbe – ahol köztörvényes bűncselekmény miatt ült –, egyszerűen szívrohamot kapott a félelemtől. Egyszer csak a két nyomozás ugyanahhoz az emberhez vezet – és talán minden titokra fény derül. Mátyás Győző regénye ravaszul szőtt krimi – és egyben a hetvenes évek elejének bravúros felidézése. MÁTYÁS GYŐZŐ (1954–2021) író, szerkesztő, filmesztéta, egyetemi oktató volt. 1992-ben Bilincstörők című elbeszéléskötetével jelentkezett szépíróként, majd élete utolsó két évében ismét rendszeresen publikált novellákat, valamint egy egyfelvonásos drámát.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 260
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 264 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-21
EAN 9789634799016
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Anyák és lányok
-9%
Erica James
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Szélhámos szereposztás
-9%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Az ​éj leple alatt
Amanda Quick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
Szeretlek, Hawaii!
-9%
Tomor Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Az örökkévalóság ígérete
-9%
Luna Evita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Jobb mint a filmeken
-9%
Lynn Painter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,43 €
Selma Lagerlöf - A Nobel-díjas írónő, aki szabadon élt, és megalkotta Nils Holgerssont
-9%
Charlotte von Feyerabend
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,43 €
A toszkán ház
-9%
Angela Petch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €