Nagy Erika

Elmeséled? - Beszélgetések szlovákiai magyar írókkal, költőkkel

Elmeséled? - teszi fel a kérdést könyve címében a szerző, s korántsem költői értelemben. Hiszen tizennyolc "szlovákiai magyar" író, költő állt kötélnek, hogy megfeleljen e kérdésre, akik között - eredeti mesterségüket tekintve - még zenészt, klinikai pszichológust, művelődéstörténészt, színházi rendezőt is találunk - és bizony már halottja is van e kötetnek, akit az interjú óta sajnos elveszítettünk. S hogy miért tettem idézőjelbe a szlovákiai magyar szókapcsolatot? Mert vannak köztük olyanok, akik nem felvidéki születésűek (anyaországi, délvidéki, erdélyi), csak épp itt vetették meg a lábukat, teremtettek otthont, alapítottak családot, egzisztenciát - vagy épp "csupán" kutatója az itteni szellemi életnek. A felvidéki magyar kultúra kiválósága mind, becsületére váljék Nagy Erikának, hogy mikrofonvégre kapta őket egy-egy interjú erejéig, amelyek a felvidéki Előretolt Helyőrség című irodalmi-kulturális mellékletben láttak először napvilágot az elműlt másfél évben.

Nyelv magyar
Kiadó Szlovákiai Magyar Írók Társasága
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 198
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 294 g
Méretek (Sz-M-H) 130-195
EAN 9788089806195
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pillangó - Osiris Diákkönyvtár
-10%
Móricz Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,85 €
4,37 €
Lányos apa
-10%
Grecsó Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Kalligram folyóirat 2020 január
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,00 €
2,70 €
AZ ÉLMÉNYELEMEKRE RÁÜLNI TILOS!
Nyers Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,99 €
Zarah (4. kiadás)
-11%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Minden csendes és nyugtalan
-10%
Kovács Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Vázlat valami máshoz
-10%
Mán-Várhegyi Réka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Párhuzamos létezés
-10%
Boltsek Erik
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,47 €