Platón
Phaidón - Helikon Zsebkönyvek 120.
Platón egyik legismertebb dialógusa, a Phaidón – a Kritónnal és a Szókratész védőbeszédével együtt – Szókratész perének, továbbá élete utolsó heteinek és halálának történetét meséli el. Eközben olyan alapvető kérdéseket érint, mint az igazságosság mibenléte, a törvények tisztelete, illetve a tudás szeretetében leélt élet természetének kérdése. A dialógus magvát azonban a lélek halhatatlanságának tézise alkotja, melyet Szókratész négy – utolsónak az idea-tanon alapuló – érvmenettel bizonyít úgy, hogy egyre pontosabban kidolgozott érvelést alkalmaz a velük kapcsolatban megfogalmazott ellenvetésekkel szemben. Ennek kapcsán fejti ki azt is, hogy abban az életben nyer igazi értelmet a lélek halhatatlansága, melyet a bölcs ember él, ugyanis ez vezet el oda, hogy az ember ne féljen a haláltól.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Helikon Kiadó |
| Megjelenés éve | 2022 |
| Oldalak száma | 152 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 132 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 110-180-12 |
| EAN | 9789634798514 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |