Francis Fukuyama

A történelem vége és az utolsó ember (új kiadás)

1989-ben, az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama A történelem vége? című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett. Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az „endizmus”-vitában. Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia „az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, „a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”. Azóta bármi történik a világban – terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert –, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem. Fukuyama legkomolyabb bírálója persze Samuel P. Huntington volt, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait. A világeseményeket elnézve és átélve mintha Huntington állna nyerésre… Sőt a „liberalizmus” mára a világ sok helyén, sokak számára szitokszóvá változott. Alaposan megváltozott a korszellem a kilencvenes évek óta – de talán éppen ezért érdemes újraolvasni (vagy végre rendesen elolvasni) Fukuyama könyvét. Hogy jobban megértsük, mit veszíthet az ember, ha nem tudja megőrizni a liberális demokrácia értékeit.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 728
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 124-183-43
EAN 9789635045709
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szegény Dzsoni és Árnika (5. kiadás)
-9%
Lázár Ervin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A kőszívű ember fiai
-9%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
A bölcsességkerék - Mitikus utazás a négy égtáj felé
-9%
Dr. Alberto Villoldo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fojtogató titok
Sarah Pekkanen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
Sorskönyv (új kiadás)
-9%
Eric Berne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kenyér - Reggelire, ebédre, vacsorára
-9%
Paul Hollywood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A teremtő rombolás ereje
-9%
Philippe Aghion
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,40 €
22,21 €
Hellász csillagai
-9%
Kertész István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €

Korábban megtekintett: