Jásdi István

Táltos-hegy

2030 szilvesztere Párizsban. Míg odakinn petárdák durrognak, a húszéves Anne-Sophie manzárdszobájában egyedül tölti az ünnepet. Illetve nem is egyedül, hanem kettesben Arthur Rimbaud verseskötetével. A féktelen, zseniális kamaszköltő elrabolta az engedelmes, jól nevelt, templomba járó fiatal lány lelkét. Anne-Sophie egyszeriben fojtogatónak érezte jómódú, polgári környezetét, szülei óvó szeretetét, egyhangúnak találta Burgundia szőlősdombjait, amelyek között felnőtt. Fellázad hát, és Párizsba menekül. Így veszi kezdetét Anne-Sophie kalandos utazása térben és időben. Agadez, a Szahara kapuja, ahol a sivatagban a kék nép, a tuaregek sátrai mellett harci dromedárok vannak kikötve, s fölöttük milliárd csillaggal ragyog az éjfekete égbolt. Davos, zöldellő hegyek s részegítően friss levegő. Bánffyhunyad, a gábor cigányok színes bádogkupolás palotái, ahol a rokokó stukkós mennyezetről kristálycsillár lóg. És még számos állomás, számos kitérő és buktató, kanyar és zsákutca, fellángolás és csalódás a hosszú úton, amelynek a végén Anne-Sophie eljut a Balaton-felvidékre, a Táltos-hegyre, ahol megtalálja azt, amit mindig is keresett: önmagát és helyét a világban. Igazi otthonát és igazi társát. A századunk harmincas-ötvenes éveiben játszódó, disztópikus regény nemcsak egy gyökereit kereső, boldogságra és értelmes létre vágyó fiatal nő fejlődéstörténete, de talán általánosságban korunk emberéé is. Szórakoztató és ugyanakkor elgondolkodtató természeti-társadalmi sci-fi, amelynek különleges feszültséget kölcsönöznek az előttünk álló évtizedekre vonatkozó jóslatok és jövendölések. Vajon sikerül megbirkóznunk a ránk váró kihívásokkal, elhárítanunk a fenyegető veszélyeket? Csak rajtunk múlik – sugallja a választ Jásdi István izgalmas szellemi kalandra hívó, sokszínű, sokhangú könyve. JÁSDI ISTVÁN 1947-ben született Budapesten. Közgazdászként dolgozott Budapesten, Milánóban, Párizsban és ismét Budapesten. Ötvenévesen új életet kezdett: feleségével megvásárolták Csopakon az egykori Ranolder-pince romjait. Felújították, szőlőt telepítettek, és a szőlők között álló, Balatonra néző vincellérházba költöztek. Húsz éve vezetik a kis birtokot, és termelnek elegáns, karakteres csopaki borokat. Jásdi Istvánt 2017-ben a borászszakma legjobbjai a „Borászok Borászának” választották. A Jásdi Pincében ma is új évjáratok új csopaki borai érnek.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 298 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634755852
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hadd legyek hűs - Összegyűjtött versek
-10%
Parti Nagy Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
János vitéz - A helység kalapácsa - Az apostol - Osiris Diákkönyvtár
-10%
Petőfi Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,15 €
6,44 €
A remény labirintusa
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Vándorének
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
Petőfi Sándor - Válogatott versek - Talentum Diákkönyvtár
-12%
Petőfi Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,72 €
József Attila összes versei
-10%
József Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Mire felnövünk
-10%
Haász János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €
Vagyok - Összegyűjtött versek
-10%
Szabó T. Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €