Válogatás

Szívlapát - Kortárs versek (új kiadás)

A versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. A versolvasás olyan, mint válogatni egy végtelen nagy ruhatárban. Lesz köztük olyan darab, ami eleinte lötyög rajtad, mint apád harmincéves bőrkabátja, aztán szépen belenősz. Lesz olyan, ami egyáltalán nem tetszik, és nem is fog soha. Aztán jön a szerelemvers első látásra, majd a nagy, örök kiválasztottak.A kötet darabjait korábban megjelent, felnőtteknek szóló versekből válogatta a szerkesztő. A válogatás egyik fő szempontja az lett, hogy olyan szövegek alkossák a Szívlapát című antológiát, melyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, akik elsősorban József Attilát, Pilinszkyt, a nyugatosokat, Petrit és persze néhány kortárs költőt szeretnek. De talán többen lennének, ha látnák, milyen sokszínű a kortárs költészet, és hogy ezekben a versekben az élet nagy kérdései gyakran egészen más módon jelennek meg, mint a száz évvel ezelőttiekben.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Tilos Az Á Könyvek
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 256
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 242 g
Méretek (Sz-M-H) 115-185-22
EAN 9789635872084
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Itt mindenki zakkant? - Zsák utca 13.
-8%
Sabine Bohlmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Csillagvarázs 6. - Méregfőzet
-8%
Linda Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,85 €
7,23 €
Rejtély Pompeiben - Zseblámpás könyvek
-8%
Tim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Mágikus állatok iskolája 15. - Úszik a suli!
-8%
Margit Auer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Az első bajnokság - Futball Akadémia 4.
-8%
Irene Margil
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €
Lányok a csapatban? - Futball Akadémia 3.
-8%
Irene Margil
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €
Csillagvarázs 8. - Sütiláz
-8%
Linda Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Ganda és Babita utazása
-8%
Révész Emese
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €

Korábban megtekintett: