Hobonichi (szerk.)

Kérdezd Iwatát

A Nintendo legendás vezetőjének bölcs szavai USA TODAY BESTSELLER „A névjegykártyámon az áll, vezérigazgató. A fejemben az van, játékfejlesztő vagyok. De szívem szerint gamer vagyok.” - Satoru Iwata „Akit a gaming kicsit is érdekel, annak ezt a könyvet el kell olvasnia és a polcán kell tartania.” - Forbes Satoru Iwata a Nintendo elnök-vezérigazgatója volt, tehetséges programozó, aki kulcsszerepet játszott egy sor világszerte ismert és kedvelt játék létrehozásában. Vezetőként irányította a Nintendo DS és a Wii innovatív platformok megalkotását, lefektette az alapokat a viharos sikert arató Pokémon GO játék és a Nintendo Switch konzol kifejlesztéséhez. Ebben a motivációs gyűjteményben a legkülönbözőbb témák kerülnek szóba a vezetés elméletének, a fejlesztésnek és a dizájn filozófiájának köréből: hogyan vegyük észre, hol van szűk keresztmetszet az üzleti folyamatban; a siker hogyan vezet oda, hogy ellenezzük a változásokat; miért lényeges, hogy a programozók soha semmire ne mondjanak nemet. Iwata élénk képzelőerővel megáldott, analitikus elme volt, de ennél is lényegesebb jellemvonása alázata és vezetői etikája, amellyel minden esetben az emberek szempontjait kezelte első helyen. Igazán szerethető személyiség lévén a gamerek és fejlesztők az egész világon ismerték és rajongtak érte.

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 196
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 188 g
Méretek (Sz-M-H) 135-185-14
EAN 9789635681525
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A pillangók üzenete - Varázslatok földje 10.
-9%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
A Titkos manifesztációs kártyák
-9%
Rhonda Byrne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
Zsákbamacska - Versek óvodásoknak
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Hova bújtál, kisróka? - Kukucs-könyvek (új kiadás)
-9%
Sam Taplin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Hell Bent
Leigh Bardugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alma - A sötét birodalom
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Nero, a véres költő /Talentum diákkönyvtár
-9%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,37 €
Velence /Marco Polo
-9%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €