Száraz Róbert

Mantrák - A hangok szakrális ereje

Jelen munka a mantrák világát kívánja körüljárni, azon két ősi tradíció mentén, amelyek megőrizték a mantrák gyakorlásának hiteles hagyományát. Ez a két tradicionális szellemi irányzat az indiai szubkontinens ősi hitrendszereit összefogó hinduizmus valamint a buddhizmus. Bár e két nagy hagyomány rengeteg irányzattal és azon belül sok-sok iskolával rendelkezik, mégis azt mondhatjuk, hogy mindegyik használja a mantrák ősi tudását. Ez legfőképpen annak köszönhető, hogy a mantra az idők során egyfajta gyűjtőfogalommá vált. Így a mantrák – amelyek hangok, szótagok, szavak, mondatok, versek, olykor hosszabb-rövidebb szövegek – a spirituális utakhoz igazodva, akár a napsugár, átitathatják mind a mindennapi gyakorlást, mind a hétköznapi életet. A szellemi gyakorlataink során a mantrákat a tudat lecsendesítésére, letisztulására, a lélek felemelésére, az istennel való egyesülésre, védelemre, gyógyításra, olykor a tanítások összefoglalására, memoriternek stb. használjuk, míg a hétköznapi életben a profán világ egyfajta szakrálissá „változtatására”. Ez a könyv nem akar túl sokat, nem akar mély titkokat feltárni, inkább olyan, mint egy világtérkép. A mantrikus hagyomány egyfajta összképét hivatott bemutatni. Rávilágítani arra, hogy mennyire gazdag és szerteágazó a mantrák világa. És ha valakinek megtetszik belőle valami, járjon utána egy hiteles vonalon, és feltárulnak a titkok is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Damaru Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 281
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 344 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-23
EAN 9786158157513
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szuperszemélyiség
-8%
Soltész Ian
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Mi az élet étterme? - Popper Péter beszélgető szakácskönyve, kétségekkel fűszerezett étel- és életreceptjei
-8%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Figyelem és koncentráció fejlesztése
-8%
Thibaut Meurisse
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Az erő benned van (új kiadás)
-8%
Louise L. Hay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Válj természetfelettivé! - Hétköznapi emberek nem hétköznapi csodái (új kiadás)
-8%
Dr. Joe Dispenza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Engedd el önmagad - …és válj új emberré (új kiadás)
-8%
Dr. Joe Dispenza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Utak önmagunkhoz
-8%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
11,00 €
A békés harcos útja - az önismeret és a megvilágosodás felé (új kiadás)
-8%
Dan Millman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €

Korábban megtekintett: