J. R. R. Tolkien

Elveszett mesék könyve II. - Középfölde históriája (új kiadás)

J. R. R. Tolkien nem csupán regényíró volt. Tudományos munkássága mellett élete fő műve egy több mint 50 éven keresztül folyamatosan bővített és javított saját mitológiai rendszer, amelyet átfontak az általa kidolgozott mesterséges nyelvek. E páratlan mítosz-ciklus legismertebb darabjai A Gyűrűk Ura és A hobbit című regények, illetve a posztumusz szerkesztett, A szilmarilok című gyűjtemény - amely azonban sajnos nem teljes, és nem tükrözi azt, ahogy a Professzor elképzelte a művet. Tolkien halála után fia és hagyatékának gondozója, Christopher Tolkien hozzáférhetővé kívánta tenni a mitológiai ciklus eddig nem publikált részleteit is. A több ezer oldalnyi kéziratot a keletkezés sorrendjében, a lehetőségekhez képest letisztázva, de hiányosságaikat nem titkolva adta közre, sok-sok értelmező jegyzettel. Ez alkotja a Középfölde Históriája című 12 kötetes sorozatot, amelyben Középfölde mítoszainak eleddig rejtett mélységei, soha nem látott kincsei tárulnak az olvasó elé. Az Elveszett Mesék Könyve II. része A szilmarilok mitológiaciklus legelső elbeszélésének folytatását tartalmazza. A szövegekből és jegyzetekből kibontakoznak a mitológia megírásának kezdetétől jelen lévő fő történetek legelső változatai: Beren és Lúthien páratlan regéje, Túrin és a Sárkány története, a Törpök Nyakláncának egyetlen teljes narratívája, Gondolin bukásának legrészletesebb változata, és Earendel utazásának korai változata.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 572
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 494 g
Méretek (Sz-M-H) 118-200-41
EAN 9789634799504
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tökmagok - Betűző 4 játék az 1-ben (új kiadás)
-9%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Vér és acél /A Caesarok trónja 2.
-72%
Harry Sidebottom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
3,25 €
Divine Rivals - Isteni riválisok (éldekorált)
-9%
Rebecca Ross
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Egy dal fogja megmenteni a világot - 1933-1953 A zene, amely túlélte a deportálásokat
-9%
Francesco Lotoro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Érzelmek erdeje 1. - Ég veled, szomorúság! Szia, öröm!
Ana Serna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
Magic Study - Mágiatan
-9%
Maria V. Snyder
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
16,11 €
Bogyó és Babóca segít (új kiadás)
-9%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
A dinoszauruszok ősi világa - Képes útmutató a dinoszauruszok rejtélyes világához - A tudás világa
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,38 €